Na végre, egy igazán polcológusnak való téma (a Katalisten) : az angolszász és magyar (európai) könyvgerinc-szöveg iránya :) (van ironikus smile is?)!

Nem akarom elhinni a kolléganő által javasolt (egyébként európai módon alulról fölfelé olvasható gerinccímű, amúgy tényleg érdekes) könyvben (Hill, Richard: Mi, európaiak. Bp.: Geomédia, 2001.) írtakat: „a könyv címét akkor is el lehet olvasni, ha borítóval felfelé az asztalon fekszik”a dolog indokának.

Hát mindegy, pedig tényleg bosszankodom – no nem az angolszász „másságán”, hanem azon, hogy minek kell ezt is utánoznunk . Újabban bizonyos kiadók teljesen áttértek az angol módira! Zömmel magyar nyelvű könyveket birtokló könyvtárak olvasóinak, de különösen tájékozatóinak, raktárosainak így sokkal hosszabb időbe telik egy adott könyv kiválasztása a polcról!

Ismét beszédtéma (és nemcsak hír) a Katalisten a ZÁRVA TARTÁS. A könyvtárosok most nyelvi szempontból közelítik meg a témát ("Mikor teszünk jót?")! Ha nem tiltaná a blogetika (??) meg „szerénységem”, saját múltkori bejegyzésemet - kommentjeivel együtt – ajánlottam volna a lista figyelmébe, mert szegény dtp hiába erőlködik finoman a lényegre terelni a diskurzust, csak nem esik le senkinek a tantusz. Illetve dehogynem: azoknak, akik példát mutatva, hogy a dolog csak szervezés és szemlélet (használó-központúság!) kérdése, közlik saját nyári (szó szerint) nyitva tartási rendjüket.

Balázs Géza ír a memoversekről azaz az iskolai memoriterekről a Vasi Szemle 2007. 3. számában (online még nem elérhető). ("minden vízbe mártott test/ a súlyából annyit veszt...")

Az ifjabb generáció igen keveset ismerhet ezek közül, hisz a tanulmányban újabb kori keletkezésűt nem is olvashatunk, pedig gyűjtésüket egy 2000-ben közzétett felhívás nyomán végezte a szerző.

„Akármennyire is hangoztatják egyes pedagógiai irányzatok, hogy nem szabad a gyermekek fejét memoriterekkel terhelni, egyre inkább látható a memoriterek hiányának a kára, amely összefüggést mutat a beszédjelenségek zavaraival, az információs tengerben való elbizonytalanodással, s ezek következményeként egy csomó lelki és társas problémával.

A gondolkodás ugyanis az emlékezet anyagából építkezik, s fordítva is igaz: az emlékezetet a gondolkodás is alakítja.”

„A múlt, a hagyományok felejtése, a történelmi felejtés, ebből következően a történelmi emlékezet hiánya… folyamatos tragédiákhoz vezet.’

A cikk rímel a Hunra-blog június 12-i bejegyzésére (vagy fordítva) „Tárolásra az agyat is használjuk…”

Nekem pedig kolléganőm idős korúak őszi táborában szerzett élményei jutnak eszembe. A táborzárókon a 70-80 évesek hosszú-hosszú versekkel szerepelnek, amelyeket főleg nem könyvből, hanem emlékezetükből szednek elő.

(Bizony, unokáik már a nagymama leánykori nevét sem vésik emlékezetükbe – ezt naponta tapasztaljuk a könyvtári beiratkozáskor is.)

Az Alföld 2007. júniusi számában (interneten az esszé még nem olvasható!) Halász László „ szakirodalmi paródiáját” (?) olvasva végigélvezhetjük, milyen virtuózan kezeli az irodalompszichológus a hermeneutikai, dekonstrukciós, marxista, feminista, freudista, olvasásszociológiai stb. irányzatok eszköztárát, szókincsét (és persze közhelyeit).

Ízelítő a szövegből:

„Ideje felhagyni azzal, hogy a testiséget szemiotikával álcázott fogalmi játékokká szublimáljuk. Nyilvánvaló, hogy Milne idejében a represszió általános uralma alatt nyögő angol szellemnek milyen bénító hatása volt. Csak ennek szem előtt tartásával méltányolható kellően, hogy Róbert Gidát leszámítva a mű hősei egytől egyig meztelenek. A Kanga mellén látható rövid mellényke és Füles farkára kötött szalag épphogy kiemeli a mell és a fallosz fetisizálását. Izgató hatásuk jól ismert a szexuális bűntényekben is.”

és:

„A regény világa a legkevésbé sem a Tao, annál inkább Mao igazságát hirdeti. A hamisítatlan animalizmus világa, ahol a szabad piac embertelen bestialitása tombol… A Micimackó csak a felszínen tűnik ártatlan mesélésnek a teddy-beerről. A felszín alatt a szégyentelen lojalitás bukkan elő az imperialista értékekhez.”

végül:

„A túláradó anya, amilyen Kanga, ezt az egészséges vágyat nem hagyja érvényesülni. Ezáltal sietteti, hogy fia [Zsebibaba] éretlenül lépjen a pszeudomaszkulin identitásképződés következő szakaszába…”

Hogy mi is lehetett célja a szerzőnek?

„Mindezzel a jobbára megélhetési értelmezés és újraértelmezés, meg úgy ahogy spontán véleménykitörés könnyű zsákmányává válik. Felettébb hálás egy ennyire a történetalkotó-mesélő hajlandóságunkból, a lélek mélyéből eredő szövegre rátelepülni. Elvégre maga Micimackó is arra buzdít, hogy

„Daloljatok a kedvemér’,

csak ennyi, mit egy medve kér.”

Jönnek a Katalistra a hírek a könyvtárak nyári zárva tartásáról. Egyetemi, aztán országos szak- majd a közkönyvtárak is leírják: a nyáron minimum 3 hétre bezárnak. A szolgáltatások közül csak a könyvtárközi kölcsönzés folyamatos.

Rendben van ez? Egyetemi, főiskolai könyvtáraknál igen, mert olvasóik többsége hallgató – oktató. A szak- és közkönyvtáraknál egyáltalán nem.

CXL. tv.: „gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítja” (helyi igény : nem =a könyvtárvezető akarata!)

Etikai kódex: „a használóknak joguk van az adott feltételek között a lehető legjobb könyvtári ellátáshoz…” (adott feltétel pl.: még messze vagyunk a teljesen digitalizált, online elérhető állományoktól.)

Hátrányos helyzet: pl. földrajzi (azaz nem főváros)!

Sőt: használó-központúság (nem virtuális alapon)!

Mindez ideig senki nem reagált a listán az UTCA Projekt (szerintem a használókat igen udvariasan , de bátortalanul képviselő) tagjának indítványára az” alternatív megoldások” ügyében.

(A zárva tartás indoka egyrészt a szabadságok kiadhatatlansága – ez jobb szervezéssel megoldható lenne, másrészt a költségcsökkentés – amire egyelőre nem tudok mit mondani.)

Nemcsak én mondom: ez a kommunikáció évtizede. (Remélem, nem több.) Mindent csak deklarálunk, és mindent másképp teszünk. Krokodilkönnyeket hullatunk a kivágott őserdőkért, és közben célbútort tervezünk a nem kért reklámújságok kapu előtti elhelyezésére, hogy onnan olvasatlanul kerüljenek a nem szelektív (mert arról már pénz hiányában visszaálltunk a hagyományosra) hulladékba. Elektronikus publikálást és olvasást hirdetünk, de azért hatalmas mennyiségű papírtömböket fogyasztunk el elektronikus jelentéktelenségek kinyomtatására, majd szemétbe dobására. Nézem a mindegyik nyomtató melletti papírkosarat (mit kosarat: ládát!) naponta5-6 könyvet lehetne belőle összeállítani, és megy a szemétbe. MÉH? vagy utódcég? Nem érdemes elvinni, filléreket adnak érte. A selejtkönyvekért is. Csak X tonnától jönnek érte elszállítani…

Azt olvastam , hogy a hüvelykujj a legügyesebbé vált a mobiltelefon használata óta. (No, nem az enyém, nekem nincs mobilom.) „A Game Boy, a mobiltelefon, vagy a computer, testi elváltozásokat okozott a 25 év alatti korosztály köreiben – derül ki a brit Observer által közölt felmérésből. A hüvelykujj lett a legügyesebb ujj, mivel ezt használják legtöbbet a fiatalok.” www.axel.hu/cikk/axel.hu/16714

Mikor lesz vajon erőteljesebb hatása a technológiának a szemünkre is (ami nemcsak a romlásában nyilvánul meg)?

 

Mai : 05.19-i ugrópontok - egy tényleges és egy lehetséges (az ugrás veszélye nélkül) az Ezredvégből:

„Üldögélünk az íróasztalaink mellett, rójuk sorainkat szövegszerkesztőnk képernyőjére, s arra gondolunk, nemsokára egy újabb katalóguscédula kerül nevünkkel az Országos Széchényi Könyvtárba. És minden cédulával közelebb kerülünk a halálhoz.” (Szerdahelyi István)

In :http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/0704/0704.html

Május:

„Már vagy negyven cetlit telefirkáltam. Éttermi teraszokról csent söralátétet, zsírpapírt, szalvétát, kidobott szerződések hátát, használati utasítások fehéren maradt négyzetcentimétereit…Ilyesmiket. …javukat gondosan őrzöm a kabátom bélésében. Nem tudom, minek… meglehet, nekem ezek az álmaim.

…

Ez egy vonatjegy, miként látható. Több papírom meg már nincs . Ezért leszek rövid. A nagydarab fószer azóta többször is megkeresett minket. … Lecsúszott értelmiségieket tanulmányoz. …

Leltem egy füzetet tegnap este az egyik konténerben. Ebbe fogok írni ezután. …Talán a régi cetliket beragasztom majd a másik füzetbe…a másik tele van írva. …. ha szerezni tudok ragasztót, isten bizony, beleragasztom a papírkáimat!… Archiváltam is ugyanakkor írni is van már helyem – csodálatos!

Nem tudok összeszedetten írni. Ezek a följegyzések is szétesnek… A nyelvet sem tudom már jól használni, egy rakás szót elfelejtettem, s egy nagy rakás hülyeség zsong a fejemben. …

Szeretem ezt a füzetet, amely voltaképpen kettő. Bélától kaptam egy szép tollat, azzal írok újabban. … Egy ideje félek, hogy elolvassa valaki. …

És ha a toll… valamilyen megfigyelőrendszer? Ahogy befejeztem ezt a bejegyzést, a villamossínre teszem, és pozdorjává zúzatom. …"

(Bene Zoltán: Egy hajléktalan feljegyzései. 4. szám)

A „meg ne fogd a tehén farkát!” című esszét olvasva a 2000-ben (4. szám) egy bekezdés erejéig Paul de Man által olvasni is tanulhatunk:

„a lényeg csak az, hogy körültekintően, óvatosan, intelligensen, azaz ne sietősen és vadul, hanem szelíden , derűsen és mindenekelőtt lassan olvass…”

Bazsányi Sándor (a szerző) fölteszi a kérdést: ki, hogyan olvas?

„Goethe például háromféle olvasóról beszél… az első ítéletalkotás nélkül élvez, a harmadik élvezet nélkül ítél, míg a középső… mindig élvezve ítél és ítélve élvez.”

Az iménti kérdés természetesen engem (a könyvtárost) is foglalkoztat. Lehet, hogy konyhai filozofálgatás a megfigyelésem nyomán tett következtetésem, de sokszor gondolom több betűfaló (nem föltétlenül mindenevő, sőt sznobosan megválogatott olvasmányhátterű) olvasó-ismerősömről (vagy pl. kollégáról) : „kár belé!” – mert úgy látom: mindennapi kultúrájukban, bárkihez-mihez való viszonyulásukban, gondolkodásmódjukban nem „hasznosul” az elolvasott betűtenger – örömszöveg vagy gyönyörszöveg. Persze több olvasóról mondható el, hogy olvasmánya „vérré vált”.

Ezek ugyanitt (Barthest idézve):

„az örömszöveg kielégülést okoz, betölt, eufóriát idéz elő; a kultúrából jön, és nem szakít vele, az olvasás kényelmes gyakorlatához kötődik. A gyönyörszöveg elveszetté tesz, vigasztalanná… , elbizonytalanítja az olvasó történelmi, kulturális, pszichológiai bázisát, ízlésének,értékeinek, emlékezetének szilárdságát… Az örömszöveg olvasása során rácsodálkozunk a kultúránkra (Lámcsak, Balzac Párizsa!) ; míg a gyönyörszöveg inkább elborzaszt, elidegenít ugyanattól (Nicsak, Kafka férge!)…”

Fenti gondolataimat egy fals (?) asszociációval a rádióbéli Szonda egyik adásában hallottak „megerősítették”…

Úgy látszik, nekem nem blogot kellene írni, hanem heti bejegyzéseket . Bizonyos jelenségeknek, történéseknek talán jót tesz, ha összegyűjtés után írjuk le, egymás mellé helyezve érdekesebbek.

A múlt héten például két alkalommal is találkoztam az ún. "látens könyvtárhasználat" újabban gyakori módjával . (Ha jobban nyitva lett volna a szemem, bizonyára még többel!)

Hagyományos esetben arról van szó, hogy

"létezik a könyvtárhasználóknak egy bizonyos köre, akik nem saját jogon, hanem valaki más nevén, más olvasójegyével - többnyire az ingyen beiratkozó gyerekéével - válik könyvtárhasználóvá." (Nagy Attila)

ill.

"amikor a könyvtári tagok által kivett könyveket más, könyvtárba be nem iratkozott személy (az ún. „látens olvasó”) is elolvassa." (Gereben Ferenc)

Az én eseteim pedig:

70 év fölötti bácsit szólítottunk föl, mivel a PR-témájú (!) könyvtárközi kölcsönzésű könyvet nem hozta vissza. A bácsi végül bejött, szabadkozott, hogy kórházban volt, egyébként a könyv a Bpesten tanuló unokájának kellett. Valószínű, hogy itt is az ingyenes beiratkozás a látencia fő motívuma (remélhetőleg Bpesten több könyvtárnak is tagja az unoka) , de lehet, hogy a felelősség terhének áthárítása is közrejátszik benne.

Egy másik nagyszülő - a több éve a vizsgaidőszak előtti hónapban rendszeresen megjelenő nagymama is megjött irodalmi szakirodalmi jegyzékével. Az unokát még sosem láttuk, a tűzről pattant nagymama intézi mindig a könyvtáras ügyeket. Ő igazán fölkészült a könyvtárhasználati szabályokból, ismeri a "helyi szokványokat" is, pl. hány óra hány perckor kell jönni hét végén a kézikönyvekért, melyik az engedékenyebb könyvtáros stb. De a beszélgetésekből az is kiderül, az irodalomtörténészekről is van némi fogalma, pedig nem humán és nem értelmiségi.

Ugyancsak könyvtárközis eset az is, amikor a megérkezett könyv határideje majdnem lejárt, és teljesen véletlenül kiderült, nem a kérőnek kellett, hanem (nálunk nem tag) barátnőjének, akit elfelejtett értesíteni erről.

Diplomáját már megkaphatta az a közgázos hallgató, aki helyett anyukája szokta kijegyzetelni az olvasótermi könyvek vonatkozó fejezeteit (kevésszer kért fénymásolást).

Tehát ezekben az esetekben szó sincs arról, hogy a "könyvtári könyv vagy szolgáltatás hatóköre szélesebb" lenne, hiszen a tényleges könyvtárhasználó csak közvetített, mégpedig megrendelésre.

De jó lenne, ha a könyvtáros blogoknak valaki kitalálna egy olyan  közös keresőt, , amelynek segítségével egy adott napra kattintva  sorban olvashatók lennének az aznapi (és későbbi) bejegyzések a különböző blogokból! Vagy már van ilyen?