Balázs Géza ír a memoversekről azaz az iskolai memoriterekről a Vasi Szemle 2007. 3. számában (online még nem elérhető). ("minden vízbe mártott test/ a súlyából annyit veszt...")
Az ifjabb generáció igen keveset ismerhet ezek közül, hisz a tanulmányban újabb kori keletkezésűt nem is olvashatunk, pedig gyűjtésüket egy 2000-ben közzétett felhívás nyomán végezte a szerző.
„Akármennyire is hangoztatják egyes pedagógiai irányzatok, hogy nem szabad a gyermekek fejét memoriterekkel terhelni, egyre inkább látható a memoriterek hiányának a kára, amely összefüggést mutat a beszédjelenségek zavaraival, az információs tengerben való elbizonytalanodással, s ezek következményeként egy csomó lelki és társas problémával.
A gondolkodás ugyanis az emlékezet anyagából építkezik, s fordítva is igaz: az emlékezetet a gondolkodás is alakítja.”
„A múlt, a hagyományok felejtése, a történelmi felejtés, ebből következően a történelmi emlékezet hiánya… folyamatos tragédiákhoz vezet.’
A cikk rímel a Hunra-blog június 12-i bejegyzésére (vagy fordítva) „Tárolásra az agyat is használjuk…”
Nekem pedig kolléganőm idős korúak őszi táborában szerzett élményei jutnak eszembe. A táborzárókon a 70-80 évesek hosszú-hosszú versekkel szerepelnek, amelyeket főleg nem könyvből, hanem emlékezetükből szednek elő.
(Bizony, unokáik már a nagymama leánykori nevét sem vésik emlékezetükbe – ezt naponta tapasztaljuk a könyvtári beiratkozáskor is.)
