Polcológia

Egy ideje próbálom kitalálni (megmagyarázni magamnak), miért nem írok gyakrabban. Sokszor nap közben pedig bevillan, hogy ezt vagy azt lejegyzem, aztán mégsem…
Pedig most annyi hülyeség gond-baj vesz körül a szakmában? a munkahelyen?, amire érdemes lenne reagálni – tanulságul, rögzítésképpen – de hát végül is minek?
Másrészt olyan is van, hogy az ember kifogy a mondanivalóból. Például tavaly mondta egy interjúban Fésűs Éva, hogy többet már nem ír mesét –kifogyott a gyereknek szóló mondanivalóból.
A ma temetett Kristóf Ágotával is készült nemrég egy riport– ő is azt mondta, már nem ír (talán 5-6 éve „tette le a tollat”) – mert megírta történeteit. Érdekes, most, hogy ezt írom, utána akartam járni a neten, hogy az interjúnak van-e nyoma. Amit én hallottam, annak nincs, viszont van két másik interjú, mindegyikben mással indokolja a nem-írást: egyikben a betegséggel (Egyszerűen nincs kedvem és erőm hozzá. És semmi értelme…), a másikban azt mondja: „Valahogy megundorodtam az irodalomtól…”
Nálam biztos az öregségnek van köze a dologhoz.
A fásultságból azért ma is kizökkentett például a Katalistes levelek sora - nap közben éppen csak rájuk pillantottam, most este halálra röhögtem magam nagyon jól szórakoztam egyik-másikon.
Egyszer unaloműzőként előveszem a levelezőlistát, és megnézem „periódusait”, milyen témák milyen időközönként váltanak ki sok levélváltást, ki dobja föl a problémát, milyen „szerepkörű” emberek lendítik tovább, minek (kinek) hatására csendesedik el a vihar, mikor, miben kezd kialakulni konszenzus, átlép-e, mikor és miért lép át személyeskedésbe a vita… (Azt is érdekes lenne megtudni, ki és miért hagyta abba a listaolvasást…!)
Egyszer egy jeles, több nyelven beszélő kolléga mondta, bezzeg a német, osztrák (és melyik is?) könyvtári listákon ilyen levelek nem találhatók, csak fontos szakmai hírek áramlanak: meghívók konferenciára, értesítés erről-arról.
Hát az dög unalom lehet - tán én arról már le is iratkoztam volna ;)

Akkor most egy kis Mozart-lista:

Ebben az évben a nyári szabadságom egy fontos családi esemény mellett a zene jegyében telt – annak ellenére, hogy huzamos ideig nemigen tudtam zenét hallgatni. De amikor igen, az nagyon intenzív volt.  Élő és „ konzerv”   is volt közte. Az imént hallottam például a rádióban Alfred Brendel előadásában Mozart  A-dúr zongoraszonátáját. Nem a Török indulós, hanem az első tétel a kedvencem különösen.

Sőt nemcsak a zene volt fontos a nyáron, hanem  zenével kapcsolatos egyéb dolog is.  Például egy mondat a zenei műsorvezető Cz. Gy.-től, aki Szent István ünnepén egy fontos kitüntetést kapott. Hogy fogadta ezt a 80 éves költő? Valami olyasmit mondott- őszintén, minden álság nélkül, hogy mivel sok területen tevékenykedett élete folyamán, elég sok díjat kapott, most már igazán sorra kerülhettek  volna mások is!

Könyvtárunkban először a hetvenes években járt, akkor egy hiú ill. rátarti ember benyomását keltette bennem (amellett, hogy Fülep Lajossal is kapcsolatos előadását nagyon érdekesnek, színvonalasnak tartottam). Mostanra úgy látszik,  a bölcsesség felülkerekedett az előbbin!  Nagyon szimpatikus volt.

Aztán volt egy másik rádióműsor is. Nagyon elcsodálkoztam, amikor a Sziget fesztivál idején az egyik déli krónika utáni Ütköző  ezúttal ill. azúttal zenei témájú volt: milyen az, ha egy szimfonikus zenekar együtt zenél rockzenészekkel. A műsorvezető az általam nagyra becsült, fantasztikus memóriával és műveltséggel bíró sőt humorral is megáldott  Kovács Sándor volt, beszélgetőpartnerei pedig Geszti Péter és Batta András. A vélemények nem is igen ütköztek, a kölcsönös „tolerancia” volt a jellemző. Amin viszont megütköztem, hogy a Kovács Sándor által hozott zenét – azzal a kérdéssel tette föl a lemezjátszóra: „komolynak vagy könnyűnek tartjátok-e?" – nem ismerték föl azonnal a kérdezettek. Pedig még én is igen. S én miért?  Mert ez volt a zenéje pl. nagy színházi élményem, a nyolcvanas években látott Cseresznyéskert utolsó jeleneteinek is (amikor vágják a cseresznye- (voltaképen meggy-)fákat). Sosztakovics 1930-as években írt Jazz Suite 2. tétele, a Valse:

Kovács Sándorról.a zenetörténészről már majdnem mindent leírtam, de egy nagyon fontosat nem: műsorvezetései nemcsak mindig informatívak, hanem szórakoztatóak. És már legalább húsz évvel ezelőtt is (azaz amikor fiatal volt) azt éreztem, valamiféle bölcsesség árad a beszélő személyéből. Ugyanúgy, ahogy egyik országosan ismert és tisztelt könyvtáros kollégánkból is (nem írom ide a nevét, szerintem "beugrik" másnak is). Szóval ha K. S. megszólal, ez a könyvtáros  is eszembe jut - és fordítva.

Hát így lett köze ennek a zenés bejegyzésnek a könyvtárhoz...

S ha már a Holmi!

A júliusi számban egy zenetörténész  1982. évi naplóbejegyzéseit olvashatjuk – azok fő helyszínéről, a szovjet könyvtárakról. Ez is a címe az írásnak: Szovjet könyvtárakban és archívumokban.

És valóban: a naplójegyzetek fő témája, hogy milyen körülmények között végezte a majd 1997-ben (!!) kiadandó/kiadott Muszorgszkij –könyvéhez az anyaggyűjtést a szerző, Bojti János.

Mindjárt a második kutatási napon például olvashatunk benne egy összehasonlítást az OSZK-val (akkor az még a körúton székelt):

„A mi Széchényi Könyvtárunk után ez a könyvtárkombinát [Lenin Könyvtár, Moszkva] elkeserítő; úgy aránylik egymáshoz, mint a két város.”

Később:

„Szóval az ember úgy dél körül megérkezik a Keleti pályaudvar nagyságú olvasóterembe, és szomorúan tapasztalja, hogy egy fia üres hely sincs. Ekkor sok társammal együtt föl s alá sétálgatunk, amíg ki nem szúrok egy éppen megüresedett széket. …Bár a helyiség zordságához még mindig nem tudtam hozzászokni, … be kell látnom, hogy intenzívebben lehet itt dolgozni, mint az otthoni Széchényi Könyvtárban. Ki tudja, miért. De ahová csak megy itt az ember, bármit kér is, mindig fel kell mutatni a látogatási jegyet. Hogy miért, arra még nem jöttem rá. Ha az ember becsukva adja oda, rászólnak, hogy nyissa ki; az istennek se nyitná ki ő…”

No és látjuk az olvasót is, hogy hogyan csinálja, amit a könyvtárban nem szabad?

„Közben rám tör a dac. Azért is lemásolom azt a daltöredéket. Stikában elkezdem vonalazni a noteszemet, fél szemmel állandóan az ajtót lesem…csak Irina tudja, mi van nálam… Így aztán amikor Irina feltűnik az ajtóban, gyorsan becsapom a noteszt, és úgy csinálok, mintha mást csinálnék. Az akció sikeres, rövidesen megvan a másolat. Hát ilyen örömeim vannak nekem.”

Ezt a műveletet a Szaltikov-Scsedrin Könyvtárban végezte.

És a kutató itt nem áll meg!

Fölfedezi, hogy  egy fontos kézirat dossziéjában ott van egy másolat is.

„Hát ez a megoldás. Észrevétlenül el kell csennem néhány ívet a másolatból, akkor este tovább dolgozhatom a szállodai szobámban. …”

S a kívülálló könyvtáros körmét rághatja izgalmában, míg két napi naplójegyzeten át elolvassa a művelet, a kézirat kicsempészését és annak „lélektani háttere” pontos, krimiszerű ecsetelését.

s mit mond?

„Addig jó nekünk, amíg kikölcsönöz magának az éj…”-

kezdődik a monológ Tatár Sándor versében a Holmi  júliusi számában.

„…kopunk, évülünk (meg érteni is egyre nehezebb);

kegyelem lesz, ha majd elveszít valamelyik.”- így a vége.

Didaktikusan s egyben líraian könyvtárosok számára ?

(A vers címe:  Selejtezésre váró állomány.)

Ha jövőre nem a GEVK rendezné a vándorgyűlést, azt mondanám, ez volt az utolsó, amelyen részt vettem. No, erre az elhatározásra a magam bénasága miatt jutottam. Rosszul terveztem a szekciók  közötti „vándorlási utamat”.  Majdnem mindegyik szekcióban az első volt a számomra leginkább érdekes, erre a társadalomtudományi mellett döntve azt vettem észre, hogy ott a szponzori (vagy hogy hívják) előadás lett az első, a második meg olyan, amiről már olvastam (ez helycserés támadással jött előre), ekkor mérgemben átmentem az olvasószolgálatiba, ahol épp akkor fejeződött be az az előadás, amire szintén nagyon kíváncsi voltam (Tóth Máté), a következők meg eléggé felejthetők voltak.

Lemaradtam tehát a kollégák által dicsért (és általam is fontosnak megjelölt)  zenei szekciós (Szabó Ferencné), tudományos könyvtári (Agárdi Péter) első előadásokról, és kár volt otthagynom a társadalomtudományi szekciót, mivel a KSH-s (Nemes Erzsébet) és az OPKM-es  (Varga Katalin) bemutatók nagyon informatívak, érdekesek voltak.

Hát számomra így a pécsi vándorgyűlés a meleg mellett a tömegről szólt, amely egyedeinek többsége inkább országjárni és nem szakmázni jött. Vajon más (nem humán!!) konferenciák hogy csinálják ?

mondta Mennyeiné Várszegi Judit előadása közepe táján, amikor a gödöllői helyismereti konferencián – sorrendben a 18.-on  - bemutatta, milyen céllal, programmal pályáztak a Győr-Sopron Megyei tudástár létrehozásáért.

Tehát Volt valahol valami – például Győrben és környékén sok gyár, ami megszűnt. Híre-pora sem maradna, vagy csak nagyon szétszórtan, cserepekben, ha ők, könyvtárosok meg nem örökítenék egy-egy szócikkben, fölkutatva, majd közzétéve mindent, ami fotón, írásban stb. föllelhető.

A győriek példáját utánozni kell – mondta a moderátor Mándli Gyula, és azt hiszem, a jelenlévő nem is föltétlenül helytörténészek jó része jutott erre az elhatározásra.

De megbámultuk például a csinált város, Százhalombatta alig 50 éves múltjából a lakosság bevonásával archívumot alapítók vagy a dunakeszi lelkes kollektíva (négynyelvű portált is célul tűző) pályázati ötleteit, pontosabban a megvalósítás nagyon energikus kezdeteit is.

Kégli Ferenc országos TÁMOP-pályázati összefoglalója nyomán pedig itthon azonnal leellenőriztük az idézett helyeket, például a csurgói honlapot, a zalai tudástárat, várpalotai  helyismereti portált…

A konferencia az európaiság, nemzeti és helyi értékek jegyében (e címmel is) zajlott. A fent említett előadásokon kívül szó volt még a digitalizálási törekvésekről (Sajó Andrea) és a világhálón elérhető digitalizált helyismereti alapművekről (Gazda István), az Europeánáról (Koreny Ágnes), de annak pici kritikájáról is a metaadatok szabványosítása kapcsán.

Több városi könyvtáros viszont egy pályázat során digitalizált mikrofilmek (települési hírlapok) csapnivaló minőségétnek korrigálását vetette föl, amire a jelenlegi helyzetben nem tudtak az illetékesek semmilyen megoldással szolgálni.

A levegőben maradt az a kérdés is, hogy ha Csehországnak, Ausztriának megéri a GoogleBooksszal szerződést kötni, kis hazánkból a hírek  szerint miért vonultak ki dolguk végezetlenül a tárgyalások után a googlosok?

Minél többet keresünk a katalógusban, egyre több arcát megmutatja. A Mokka is. Egy jó tulajdonságára például egy zavaros, számomra máig kiderítetlen pontja kapcsán találtam rá.

Éppen azon morfondíroztam, hogy összetett keresésnél, ha a keresési szempontok között szerepel a kiadás helye valamint nyelve, miért szólít föl a jobb oldal, hogy szűkítse keresését, többek között nyelv és kiadás helye szerint is.

S ha már nyelv – hát a keresőmezőben fölkínált lehetőségek közül választottam olyan nyelvi kódot, amivel nem vagyok tisztában, mi is az – jelen esetben a 002. (És itt a választhatók közül sok ilyen van – szerintem - a Marc-nézetbe kukkantás után - a 041-es mezőbe kódorgott néhány szakjelzet-részlet – de lehet, hogy nincs igazam!!!)

És jött rá találat. Mégpedig olyan, amelynek jobb sarkában bizony, hogy megjelent a Google-info, amely elvezethet akár könyvesboltokhoz, antikváriumokhoz, Amazonhoz, stb.!!

Jó keresést magamnak holnap is!!!

Nies, Fritz

Bahn und Bett und Blütenduft (francia)

Imagerie de la lecture : exploration d'un patrimoine millénaire de l'Occident / Fritz Nies ; traduit de l'allemand par Jacques Grange .- Paris : Presses universitaires de France, 1995 .- 309 p., [24] t. : ill. ; 22 cm .- (Perspectives littéraires) .-

Bibliogr. a fejezetek végén .-

ISBN 2 13 046463 7 Olvasás --művelődéstörténet szte – Olvasás --művészeti ábrázolás szte –         Itt egy nyitott könyv, mellette szöveg: Google-info

Kedves ismeretlen ismerősöm, A. értesített, hogy már böngészhető az új MOKKA.

No végre! Szemre kellemes az indító lap – halvány színek, logikus elrendezés, jó tagolás, jól olvasható betűk, akadálymentes változat és angol nyelvű megjeleníthetőség, regisztráció a címkézni kívánó olvasóknak.

S mit tud?  A kereső felület(ek) akár a régi Mokkában – ami több, az összetett keresésnél az új mező hozzáadása. A rekordok fájlformátuma pedig eggyel bővült: a RIS-formátummal, amelyet át lehet emelni RefWorks felé.

A lelőhelyeket itt forrásoknak nevezik – és az eddig kipróbáltak esetében ha erre kattintok, azonnal az adott könyvtár katalógusának a mű példányát is mutató helyén találom magamat. Azt nem értem, mit jelent a könyvtár neve melletti zöld háromszög („mutat”) felirattal, mivel ha erre kattintok, a könyvtár neve alatt az olvasható mindig: nincsenek példányadatok. (Pedig hát, amint az előbb írtam, vannak.) Talán itt lehet majd átlépni az ODR-be? Mert egyelőre az integrált adatbázisnak, az ODR-funkciónak nyomát sem látom!

A letöltési módok a Huntéka katalógusaiban azonos választékkal szerepelnek. De jó lenne, ha ISBD-formátum is lenne köztük!!! (Persze nincs.)

Visszatérve a keresésre: ha az űrlap szerző és tárgyszó rovatába kezdem írni a keresett szót, azonnal fölkínálja – az előfordulások számát is megjelölve a lehetséges formákat (akár a Google-nál).

A találatoknál viszont nem tehetem meg, hogy az összest vagy az adott oldalon megjelenő összes találatot megjelöljem (legalábbis nem találtam hozzá jelet). Természetesen  adott a rendezés lehetősége négyféleképpen, és sok találat esetében itt már kijelölhetem, az oldalak közül melyikre szeretnék ugrani.

A duplumszűrést azonban szerintem nem tudták megoldani – több keresésnél is ugyanazon mű ugyanazon kiadása többször is szerepel találatként!

S hol kapcsolódnak az adtabázishoz majd az antikváriumok, könyvesboltok linkjei, könyvismertetései?

De ami a vesszőparipám: a Köztaurusz hogyan épült be az adatbázisba? és a Relex-funkció azaz a tezauruszkezelés???

Olyan, mintha félkész állapotban lenne az adatbázis.

Folyt. köv.

A hét az OSZK-honlappal való ismerkedéssel telt. No, nem folyamatosan ezt tanulmányoztam, de  legalább négy alkalommal is bekukkantottam hozzá.

Az első benyomásom az volt: tetszik. És most, hogy ezt leírom, veszem észre magamon, hogy tényleg mennyire fontos egy honlapnál a színvilág: a visszafogottság, a jól rendezettség.

Szeretem rajta a bal felső sarokban az épület fotóját (most a palota udvara felől fényképezték –szegény Palota, miért is bántjátok!), rögtön alatta a címet és a nyitva tartást. Tehát, hogy helyben vagyunk.

Átellenben (jobb felső sarok) az azonnali keresés lehetőségét a katalógusban. És igen, szeretem, szerintem az „újabb kori” honlapokon ilyet nem láttam, hogy mindjárt ez alatt megtalálható a „részletes keresés a katalógusban”!! Aki itt (nemzeti könyvtár katalógusa) keres, nyilvánvaló, hogy a részletes keresést részesíti előnyben.

Mint nem-könyvtáros látogató, igazán meg is lehetek elégedve a fontos információk tálalásával!! A vízszintes menüsor nem agyonzsúfolt, lényeget összefoglaló elemei a lap alján részletezve is megjelennek.

Azonban mint könyvtáros-látogató, azaz az OSZK-honlapot mint munkaeszközt is használó kicsit el kellett időznöm, mire rátaláltam a Könyvtári Intézetre. Mert igaz, hogy a szervezeti sémán megtalálom a helyét, de onnan nem ugorhatok is a KI-honlapra. A „Keresés a webhelyen” rovatba hiába írom be (ugyanúgy, mint később a blogot), a találatok csak e szavak előfordulásaira vonatkoznak!

Aztán végre megtaláltan a bal alsó sarokban a részoldalak logóit egységes szürke színnel, csak ha az egyes logókra lépek, színesednek ki.  Szóval itt középen helyezkedik el a Könyvtári Intézet.

Mivel már „ígéretem volt” az új honlapon elhelyezkedő blogra, elsők között nyilván ezt is kerestem, de percek teltek el, mire rájöttem, hogy egy sajátos, egyébként érdekes kis ikon jelzi  :) .

Az ikonok közt fölfedeztem a The European Library-t , amely lehet, hogy a régin is szerepelt, mindenestre én itt találkoztam vele. S ha már rátaláltam, egy pillantást majd’ mindegyikre vetettem.

És megállapítottam, hogy a mi nemzeti könyvtári honlapunk az egyik legjobb  - használhatóságát, információtartalmát, esztétikumát tekintve is!

Bevallom, az ezelőtti honlapot is szerettem (ott például két jól látható helyen is szerepelt a KI ;) , különösen a középpontba helyezett digitális könyvtárak, „kiemelt honlapok”szép, nagy ikonjai miatt. Jó, hogy az új honlapról gondolom egy ideig még erre is ráléphetünk.

Végülis nem baj, hogy a Libinfóról szolid kis eszmecsere folyt(folyik) a Katalisten. Azt azért nem gondolnám, hogy a Katalist aktív olvasói  vagy közülük sokan nem ismerik a Libinfót,  azaz nem ezért teszik föl (referensz)kérdéseiket, mert nem tudják, hogy van azoknak egy speciálisabb, célirányosabb helye is. Sőt.  Az ilyen kérdezők még azt is tudják, hogy a Libinfoban (természeténél fogva) az „idézetek” a gyenge pont.

Az idézetek megtalálásának legideálisabb helye pedig a memóriánkban van -  és amíg nem kerül föl minden verseskönyv minden verse az internetre (??? :), ez még sokáig így is lesz. Ezért kell olyan körben föltenni az ilyen kérdést, ahol azt sokan olvassák, a sok memoriterből egyszer csak megszület(het)ik a válasz.

De hogy szupermarket-hasonlattal is éljek: hiába mondanánk vásárlóknak, hogy bizonyos cikkeket ne ott, hanem szakboltban keressenek, mindenkinek szíve joga, hogy eltekint attól, és másutt próbálkozik, még ha alacsonyabb minőséghez is jut így. (Lám-lám, „ál-Nagy László”-vers!!)

Azt meg nem értem, miért kellene teljesen nyilvánosnak lennie a Libinfo-válaszoknak! Nem mintha titkosak lennének!

Hiszen a Libinfo tipikusan VISSZAKERESŐ (és nem szétsugárzó) tájékoztatás!!! Az egyén igényeire szabott!

Ha készítenénk egy gyors statisztikát a kérdések típusairól (most késő van, nem készítek, csak gyorsan átfutottam az utolsó harmincat), azt látnánk, hogy a legtöbb kérdező valamilyen témához kér szakirodalmat – saját szakdolgozatához általában. És persze, hogy vannak gyakran ismétlődők ezek között is („hála” például a szakdolgozati tematikáknak), mégis …

Aránylag kevés a faktografikus kérdés.

Igaz, vannak nagyon érdekes problémafölvetések is, és bizony magam is sokat tanulok egy-egy kérdésre adott válaszból, a forrásokból, az internetcímekből!