Polcológia

Na ugye, ez ugyanolyan  buta szentencia lenne, mint a „társadalmak története az osztályharcok története”,  még akkor is, ha most mindjárt „be is bizonyítom”.

Egy olvasói referenszkérdéssel kezdődött. Az olvasó szakdolgozatában egy város könyvtárának történetét szeretné megírni. Levéltári forrás nagyon kevés van, de olvasónk még az adott intézmény irattárában is alig talált anyagot (állítólag!?). Természetesen elővettük a 2010-ben kiadott könyvtári kronológiát, hogy fontos tájékozódási pontokat, időhatárokat jelölhessen ki a történeti feldolgozáshoz. S milyen pontokat látunk? Igazgató kinevezése, nyugdíjazása, halála, no meg a megnevezés változása: körzetiből járási, majd nagyközségi, majd városi - ami ugye jórészt csak formális az esetek nagy többségében.

Ezek után kíváncsi lettem arra, hogy megyénk többi városi könyvtárával kapcsolatban hogy is van ez?

Kilenc  könyvtárból  hétben ugyanez a helyzet: az adatok 70%-a az igazgatóról szól, aztán a megnevezés  (átalakulás) 20 %, esetleg (az általában 50-60 év alatt) két bővítés (ill. ennek ünnepélyes átadása). A maradék két könyvtár adataiban viszont a környezeti adottságok miatt az évenként beütemezett továbbképzések foglalják el a 90 %-ot, itt a 10 % szól csak az igazgatók váltakozásáról.

Lévén eléggé élemedett korú megye- és szakmabeli, megkérdeztem magamtól: egybevágnak-e ismereteim e könyvtárakról a kronológia adataival?

X város könyvtára történetéből legfontosabbnak a város kulturális életében betöltött szerepét látom – kronológiában kifejezve például egy színvonalas kalendárium kezdő éve ugrik be, vagy egy fotókiállítás, amely megmozgatta az egész települést, mert minden házról több fotót is összegyűjtöttek ill. készítettek. De például a könyvtári fagyizó megnyitását (és bezárását?) is a kronológiába lehetett volna illeszteni.

Y város könyvtáráról meg azt tudjuk, a városok közül itt kezdték először a teljes állományt számítógépen rögzíteni, nagyon gyorsan végeztek is a munkával, sőt először dobták ki a cédulakatalógust az olvasói térből.

Persze a kronológiában emlegetett igazgatók nagyobb részének képe, sőt személyisége is „beugrik” – tudom, hogy az ő ideje alatt valami fellendült, a másik igazgatása alatt meg majdnem szétesett az intézmény. De felidéződik mögöttük például a szürke eminenciások arca is: akik, bár pozíciójuk sokszor semmi nem volt,  még másik városból is tudtuk:  a jó minőség, eredmény vagy részeredmény az ő kezük munkáját dicséri.

No de a szürke eminenciásokról majd máskor.

 

 

Levelezőlistánkon megjelent egy rejtvény: vajon mi lehetett az  a négy könyv, amiről Derrida azt mondta, csak azokat olvasta.

Háromra van tippem (pontosabban három szerzőre), de lehet, hogy nagyon „földszintes” a gondolkodásom:

Platon, Kant, Nietzsche.

A negyedik (és most már tényleg mű) talán az Odüsszeia??

(Nem tudom,  végül elárulta-e Derrida az őt megkérdezőknek, melyek ezek?)

 

Nagyon ambivalens érzéseim voltak a Halott könyvtár kiállítás hírét hallva, majd a vele kapcsolatos vitát olvasva.

Maga a cím engem is fölháborított. Meg az a tömegesség – hogy egyszerre ennyi könyvet és ilyen különböző minőségűeket állítanak ki.

A hallgatag többség elemeként  jókat bólogattam, amikor megszólaló okos kollégák ezt vagy azt mondtak.

Könyvállományunk rutinos selejtezőjeként viszont bennem is többször fölmerült, valamilyen módon népszerűsíteni kellene a régen forgatott műveket – különböző formák merültek föl ötletként –  pl. honlapon (ill. egy kiállítási tárlóban) hetenként érdekes könyvismertetés – egy-egy beszkennelt figyelemfelhívó részlettel , aztán minderre legyintés…

És évenként újra elölről kezdeni a fölöspéldányok kivonását, mert bizony a hetvenes években mindent megvettünk több példányban, ráadásul jött a kötelespéldány  is, minden újranyomáskor újabb példánnyal – de egyszerre bizony minden fölösleget adminisztratíve is lehetetlen törölni!

Másrészt  valóban jó, ha a már beszerzett művekből –keresettségük számától függetlenül -  marad a régióban (nálunk) egy!  A  „pesti ember” el sem képzeli, hogy egy vidéki kutató vagy egyszerű halandó olvasó számára a távolság (menetrend, benzinár, nyári könyvtárbezárások) milyen kínzó lehet egy könyv megszerzése ügyében. Ne hagyjuk magunkat  - olvasóink érdekében - bemesélt magasabb célokra hivatkozva eltéríteni megtapasztalt meggyőződésünktől!

Az tuti, hogy ez a Halott könyvtár cím nagyon nyerő volt – sok cikk jelent meg róla. Azért hál Isten, nem egyformák. A most szombati  egyik napilapban azt írja Sebeők János:

„Kérdés,az a könyv, amelyik annyira ki van kölcsönözve, hogy sohase viszik vissza, élő könyv-e, netán egyenesen már a mennybe jutott?...”

„…messzemenő következtetéseket levonni belőle nem szabad, mert a kölcsönzési logika és az olvasási logika nem ugyanaz.”

„A kultúra nagy vívmánya épp az, hogy van élet a halál után is.”

„…ha valami makacsul bennragad a köztudatban, az éppúgy probléma lehet, mint az, ha kikerül onnét. A felejtés óceánja és az őrzött trezor közt kell megtalálnunk az arany középutat.”

 

Ráadásként most közreadok egy – elfelejtett - történetet, amit egy hete hallottam  a rádióban majd olvastam egy kettős jubileum kapcsán:

Sztálin és Prokofjev egy napon haltak meg:

„1953. március 5-én hunyt el egy másik ember is. De az ő halála teljesen észrevétlen maradt.
Szergej Prokofjev* volt az. Az özvegy megpróbált legalább valami virágot szerezni a koporsóra. De minden zárva volt, semmit nem lehetett venni. A szomszédasszonyuk minden szobanövényét levágta, hogy legalább valamit oda lehessen tenni a nagy zeneszerző sírjára. Ugyanakkor Prokofjev kedvenc zongoraművésze, Szvjatoszlav Richter** különrepülőgépen Tbilisziből Moszkvába tartott, hogy az Oszlopcsarnokban a Vezér sírjánál játsszon. A repülőgép tele volt virággal és Richter valósággal fuldoklott az illatuktól…”

S egy virágszál Prokofjevnek Richter előadásában:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=rJfDl6h9ZgI&w=420&h=315]

2011 augusztusában rendezték meg Budapesten a II. Művészetterápiás Világkongresszust.  Előadásai közül néhányat a Literatura c. folyóirat 2011. 4. száma ad közre. Ezek mindegyike a biblioterápiával foglalkozik.

A tanulmányok:

Mezősi Miklós: Kiútkeresés az érdek nélküli tetszés zsákutcájából ;

Jeney Éva: Biblioterápia és irodalomelmélet;

Papp Ágnes Klára: Biblioterápia és narráció;

Gilbert Edit: Az olvasmányélmény megosztásának szerepe a csoportos biblioterápiában

Gondolom, Sóron Ildikó is a csoportos biblioterápiát művelte még néhány hónappal ezelőtt is az OIK-ban –  majdnem azt írtam, kár, hogy már nem ott, de nem a helyszín a lényeg, hanem, hogy népszerű, és sokan részt vesznek azóta is foglakozásain.

Az a kár, hogy nemigen tudunk arról, hogy az országban még melyik könyvtárban van ugyanilyen biblioterápia.

Akkreditált képzés is csak a gyermekekkel való biblioterápiás foglalkozásra készít fel, pedig, gondolom én, felnőtt biblioterápiás továbbképzésre is igény lenne.

Egy-két fontos mondat Gilbert Edit írásából:

„A biblioterápia érdeke is az, hogy méltó (nem féloldalas, nem felszínes, nem erőszakolt) találkozást segítsen elő a művel, így részesülhet a terápiában résztvevő a minőségi irodalom gyógyító energiáiból.

…A művek köré szerveződő csoportos biblioterápia az élményt, a kételyt,a kérdéseket osztja meg önismereti téttel.”

Majd:

„Felismerjük saját ügyünket, d elehetőségünk nyílik a másikat is megérteni. … A műalkotásban megérinthetőbb, kitapinthatóbb a saját és a másik… E modellek, szerepek direkt felismerésétől viszont a befogadót óvnunk kell…  Nem kell bátorítani az azonosulást… A biblioterápia résztvevője számára a provokatív szembesítés súlyossága helyett ajánlható az ő számára megnyíló, szembeötlő, őt fogva tartó, neki fontos, beszédes hely, rész, szereplő kiemelése, s az arról való közvetített beszéd  szorgalmazása, amelynek érzelmi hangsúlyaiban úgyis kirajzolódik az érintettség mibenléte.”

 

Nemhiába nem írtam idén az újévi koncertről - volt oka.

Most viszont - technikai okok miatt csak ilyen sokára - képes beszámoló az elmúlt évről és az új kezdetéről:

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

Miután vázlatban hagytam az előző bejegyzéshez írt posztosított kommentemet, vigaszul (nemcsak az esetleg már elbocsátottaknak) egy recept Max konyhájából:

http://maxkonyhaja.blogspot.com/

Figyelem! A vigasz csak a sütés és evés után érvényesül!

El lehet tűnődni azon, hogy ha az emberek szeretnek játszani – és az internetes szavazás végül is játék - , vajon miért olyan kevés az egyes ügyekkel, kérdésekkel kapcsolatos szavazatok száma.

Persze ha nem játéknak fogjuk föl, hanem véresen komoly véleménynyilvánításnak, akkor még inkább elgondolkodtató!!

Amikor először találkoztam ilyenekkel az interneten, rávetettem magam a kérdésekre, hogy segítsem a magam véleményével is „kideríteni az igazságot”.

Aztán hamar rájöttem, hogy ennél fontosabb  az adott oldal szerkesztői prekoncepcióinak igazolása! Ez abból derül ki, hogy a választható alternatívák közt nem találjuk a mi válaszunkat! – a felsoroltak közül csak akkor bök rá valamire (teljesen hamisan) az ember, ha nincs más lehetőség arra, hogy a szavazás állásáról tájékozódjék!

A KIT-es szavazások közül most látjuk igazán, hogy a környezetünkben tapasztaltakat azok a szavazási eredmények igazolják leginkább, amelyek az attitűdök értékskálán való elhelyezését kérik (még ha nem is direkt így tevődik föl a kérdés). Pl. elégedettek vagyunk-e könyvtárosi munkánkkal, jobb lesz-e 2012?

A többieknél azt érzem, a kérdésfeltevő nincs egészen képben, el sem tudja képzelni, hogy mások hogy gondolkodhatnak bizonyos dolgokról, illetve hogy is „működik” a dolog  a valóságban!

Itt van például az elbocsátások ügye. Az kapott a legtöbb szavazatot, hogy  „Az igazgató csókosai maradnak”. Pedig hát aki marad. legtöbbször nem is az igazgató csókosa, hanem az ő feletteseié! Nem is beszélve a többi igazi válaszlehetőségről!

Nem találtam meg saját válaszlehetőségemet az MKE vándorgyűlésekkel kapcsolatban sem!

A fiatalok MKE-be lépésével kapcsolatban éreztem leginkább, hogy a kérdező egyáltalán nem tudott egy pályakezdő könyvtáros fejével gondolkodni! A válaszlehetőségek igencsak mesterkéltek: az öreg könyvtáros panaszai olvashatók ki belőlük.

Határozottan javult a két utolsó szavazás: hangzóanyag-szolgáltatás, szolgáltatásfejlesztés - mivel valóban égető problémákat vet föl,  jó alternatív válaszokkal.

(Most látom, blogom órája egy órát siet. Vajon hogy lehet visszaállítani? Még 2011. decemberben szerettem volna megírni írtam meg ezt a bejegyzést!)

Eredményes, vidám új évet kívánok!

Hát, ez már nálam így alakult. Ebbe a kis naplómba korántsem a legfontosabb napi történéseket jegyzem le, pedig éppen ma „Ha én ezt a napról egyszer elmesélném….!”
De nem, most még nem! Ehelyett:
Ha a blogba nem is írok mindennap, takarítani legalább két-háromnaponta szoktam … Elég sok spam meglátogat. Eddig, ha jól emlékszem szinte kizárólag angol, orosz, és egy-két kínai spamot találtam, majd töröltem. Ma kaptam az első „magyar” nyelvűt, íme:

Ez volt néhány érdekes dolog van . Köszönöm, hogy elküldöd . , De azt akarom mondani :
Beteg halálra fúj pénzt az úgynevezett ” Forex robotok Tanulja meg a titok, hogy végül kiderült a Forex piacot a saját privát cash gépet teljesen ROBOTPILÓTA … Nem számít, milyen élmény , ez működni fog az Ön számára!
Ön lehet a nyaralás a Bahamákon , míg ez az egyedülálló szolgáltatást elnyeli halom nyereség a fiókba !
Vegyük azt forextradersreview.com !

Utánanéztem a forexrobotnak, és bizony majdnem meggyőződhettem volna a halom nyereségről a fiókba…!
De most egyelőre jobban érdekel két dolog: miért nem kapok több magyar nyelvű spamet?A magyarok nem spamelnek?
A másik, amire még inkább kíváncsi lennék: tényleg magam is az (szpemelő) lennék (ráadásul az egyetlen magyar)? Ugyanis a minap derítette ki valaki, hogy mivel egy sokat látogatott rendezvényünkre g-mailes címemről egyszerre két-háromszáz levelet kiküldök (60-as csoportokban) a saját kezűleg értesítést kérő meghívottaknak, ezt a google (vagy ki/mi) spamnek minősíti, és feketelistára tesznek. Kénytelen leszek valami más eszközhöz folyamodni – ezek szerint.

Fontos és megoldatlan (valóban kínos) probléma vetődött föl ma is a listán: az authority rekordok ügye, pontosabban a személynevek egységesítésének (ill. annak hiányának) esete.

KK a két közös katalógus integrációjáról szólva többször leszögezte, ahogy idén is egyik cikkében:

Megoldjuk a besorolási adatok folyamatos frissen tartását, letölthetőségét, illetve használatát katalogizálás közben, ezzel támogatva a besorolási adatok egységesítését.

Ehhez viszonyítva nincs megoldva a dolog – nemcsak abban a  (listás) levélíró által említett nagyon jó könyvtár nagyon jó katalógusában, hanem itt, az új Mokkában sem.

Lépten-nyomon ezt tapasztaljuk – bármilyen szerzői név eszünkbe jut, és találomra beírjuk kereséshez vagy böngészéshez.

Egy menetben például II. János Pál műveihez eljutni nem is lehet. De máséhoz sem!

A duplumok ügyéről már írtam.  Azóta sem tapasztalható javulás.

Ma több dolgot is kerestem a Matarkában ( EHM-ben ).  Itt is azonnal föltűnnek a duplum-rekordok, pedig  a projektvezető szintén pontosan leírta annak idején a feladatot:

A projekt legnehezebb része a duplum rekordok kiszűrése. A konvertált adatok egy duplum ellenőrző folyamaton mennek át, ha már a megfelelő adatok szerepelnek az adatbázisban, vagy esetleg változás történt a forrásban, akkor egy meghatározott hierarchia sorrendet követve módosul az adatbázis, ha nem akkor új rekordként bekerülnek a közös rendszerbe.

Két példa:

1.

A halál : az élet tanítója / Lukács László In: Vigilia. – 75. (2010) 11., p. 805.- EPÁ-ból

A halál: az élet tanítója / Lukács László In: Vigilia. – 75. (2010) 11., Hírvilág, p. 805.- Humanusból

2.          Élet és halál zeru zeru-ként - Albínó sorsok Kelet-Afrikában / Tarrósy István In: Afrika tanulmányok. – 3. (2009) 1., p. 56-57. – a Matarkából

Élet és halál zeru zeru-ként : Albínó sorsok Kelet-Afrikában / Tarrósy István In: Afrika tanulmányok. – 3. (2009) 1., p.56-57. – a Humanusból

No és a hiány a legfájóbb az EHM-ben!A tárgyszavak hiánya!  Hányszor visszasírom az IKER jó kis tárgyszavait! A projekt indulásakor a Köztaurusz már „készen állt”.Vajon miért nem döntöttek használatáról? Miért mellőzték? Lehet, hogy ennek igazi okát  szintén csak „könyvtárosi kalandokban” lehetne megtudni?

Ha már a halálnál tartunk, ide is ezzel hozok példát:

Ha „szakértői” kereséssel keresek 2009-ben megjelent „halál” tárgyszavú cikket az adatbázisban, 6 találatom van – s nincs közte például ez, ami a cím szava szerinti keresés 68 találata között szerepel (amit nyilván nem tárgyszavaztak):

A kegyes halál megítélése Magyarországon / Kiss Katalin In: Kharón. – 13. (2009) 1., p. 32

Nem könnyítjük meg egymás, akarom mondani a magunk dolgát!

Végül egy Haláltánc :

... akkor Tatabánya, ODR, konferencia … és folytathatnám a sort, például az előadókkal (akkor Bánkeszi, Koltay), a tartalommal (akkor mi újság a Mokka háza táján?)…
A konferencia résztvevői szemlátomást összességében fiatalodtak, egyre kevesebb az ismerős arc, csak ketten-hárman öregszünk egyre, és még itt (ott) vagyunk… :)
A könyvtárigazgató úr köszöntőjéből a rossz hír marad meg: a miniszteriális, bikkfa- (jaj, bocsánat: jogi szak-)nyelven írt legfrissebb rendelet a „maradványtartási kötelezettségről” ill. hogy annak folyományában „pénzügyi teljesítés nem kezelhető”. Azaz stop az ODR-pénzekre ettől a naptól!
A projektvezető Bánkeszi Katalin ismét nagyon összefogottan számol be a MOKKA 2 fejlesztési számairól: hány feltöltött rekord, példány; hogy mik az újdonságok a feltöltésnél, a feltöltés visszacsatolásánál, a rekordok ellenőrzésében (apropó duplumszűrés: a már használható MOKKÁ-ban, éppen az új autocomplete funkció által felerősítve – jól látszik, hogy ezt sajnos, semennyire sem toldották meg!), a keresésben, a megjelenítésben, a web2-es funkciók megjelenésében. Végül felhívja a figyelmet a wiki.mokka.hu-ra. (Hát ez azért nagyon kis viki :(!)
Koltay Klára az ODR2-ről, illetve annak használatáról beszélt, de még jobban szűkítette a kérdést- három dologról szólt . Elsőként a „valószínűsíthető” és a tényleges példányoknál időzött hosszasabban, amit a saját állományunkra leképezve nem is igazán értek – de hát biztosan van ilyen.
Azért az elgondolkodtató, hogy miért is kell a példányokat az adatbázisba küldeni, hiszen egy kattintással az adott könyvtár katalógusának példányinformációihoz ugrani eddig is elég volt ahhoz, hogy a könyvtárközis tranzakció megvalósuljon!!!
Beszélt az NPA MOKKA-ODR-be integrálásáról, arról, hogy a továbbiakban webes űrlapon kell a könyvtáraknak az éves folyóirat-bejelentést megtenni.
Végül a késznek tűnő könyvtáradatbázist mutatta be részletesen. Sajnos, az ODR-felület még nincs kész, a könyvtáradatbázis feltöltése előtt így szó sem lehet a könyvtárközi kérések új módon való küldéséről és az ígéretesnek mutatkozó kéréskövetésről, a tranzakciók teljes életét feldolgozó statisztikák használatáról.
Megtudtuk még, hogy a közeljövőben a rekordfeltöltő és a könyvtárközis könyvtárosoknak is tartanak több színhelyen betanítást.
No meg azt is, hogy az ODR-ben az olvasó egyénileg is regisztrálhat majd, de a saját könyvtárába küldheti kérését.
Az országos rendszerek továbbfejlesztése volt Czoboly Miklós előadásának címe, és amíg a prezentáció elővarázslásán dolgoztak a technikusok, ő humorosan összefoglalta, hogy ez a számukra most mit is jelent: „Azt tervezzük, hogy befejezzük.”
Aztán inkább a megvalósult fejlesztés jellemzőit foglalta össze, úgymint: letisztult architektúra, integrált adatkezelés, nyílt forráskódú eszközök beépítése, konfigurálhatóság, interfészek, adatbiztonság.
Érdekes módon hosszasan ecsetelte a szervezési, vezetési nehézségeket is – persze csak általánosságban.
A további fejlesztések között említett igazán izgalmasakat is: a digitális könyvtárközi szolgáltatást és jogi feltételeinek rendezését, a digitális infrastruktúra biztosítását a hátrányos helyzetű könyvtárak számára, az állománygazdálkodás javítását, azonban éppen itt éreztem, hogy olyan dolgok is itt kerültek felsorolásra, amelyek megvalósítását éppen ettől a pályázattó, az ODR-MOKKA integrációjától reméltünk: a könyvtáron kívüli rendszerek, források integrálását, a dokumentuminformációs portál erősítését, a költségek csökkentését, a minőség javítását és a valódi közös katalogizálás, az egyszeres bibliográfiai leírás (legalább) megközelítését!
Ebéd előtt Kertész Ildikó mutatta be a pécsi Tudásközpont könyvtárközi kölcsönzési gyakorlatát, ebéd után pedig a gyakorlatban is ki lehetett próbálni a könyvtáradatbázis leendő működését.
Ilyen tatabányai konferencia még nem volt: a kérdések órájában egyetlen (a Köztauruszra vonatkozó) kérdés hangzott el!
Ehhez viszonyítva a konferencia másnapján a frissen összehozott Tabu Adatbázisba gyorsan felkerül a MOKKA is.
No és mit remélt bárki (például Andris) a konferencia nyilvános közvetítésétől? Profi előadók prezentációval kísért összefogott előadásai! (Vagy "fecseg a felszín és hallgat a mély"? - nem én mondtam.)
Te milyen kérdést intéztél volna az előadókhoz?