Egy ideje próbálom kitalálni (megmagyarázni magamnak), miért nem írok gyakrabban. Sokszor nap közben pedig bevillan, hogy ezt vagy azt lejegyzem, aztán mégsem…
Pedig most annyi hülyeség gond-baj vesz körül a szakmában? a munkahelyen?, amire érdemes lenne reagálni – tanulságul, rögzítésképpen – de hát végül is minek?
Másrészt olyan is van, hogy az ember kifogy a mondanivalóból. Például tavaly mondta egy interjúban Fésűs Éva, hogy többet már nem ír mesét –kifogyott a gyereknek szóló mondanivalóból.
A ma temetett Kristóf Ágotával is készült nemrég egy riport– ő is azt mondta, már nem ír (talán 5-6 éve „tette le a tollat”) – mert megírta történeteit. Érdekes, most, hogy ezt írom, utána akartam járni a neten, hogy az interjúnak van-e nyoma. Amit én hallottam, annak nincs, viszont van két másik interjú, mindegyikben mással indokolja a nem-írást: egyikben a betegséggel (Egyszerűen nincs kedvem és erőm hozzá. És semmi értelme…), a másikban azt mondja: „Valahogy megundorodtam az irodalomtól…”
Nálam biztos az öregségnek van köze a dologhoz.
A fásultságból azért ma is kizökkentett például a Katalistes levelek sora - nap közben éppen csak rájuk pillantottam, most este halálra röhögtem magam nagyon jól szórakoztam egyik-másikon.
Egyszer unaloműzőként előveszem a levelezőlistát, és megnézem „periódusait”, milyen témák milyen időközönként váltanak ki sok levélváltást, ki dobja föl a problémát, milyen „szerepkörű” emberek lendítik tovább, minek (kinek) hatására csendesedik el a vihar, mikor, miben kezd kialakulni konszenzus, átlép-e, mikor és miért lép át személyeskedésbe a vita… (Azt is érdekes lenne megtudni, ki és miért hagyta abba a listaolvasást…!)
Egyszer egy jeles, több nyelven beszélő kolléga mondta, bezzeg a német, osztrák (és melyik is?) könyvtári listákon ilyen levelek nem találhatók, csak fontos szakmai hírek áramlanak: meghívók konferenciára, értesítés erről-arról.
Hát az dög unalom lehet - tán én arról már le is iratkoztam volna ;)
Akkor most egy kis Mozart-lista:
