Ebben az évben a nyári szabadságom egy fontos családi esemény mellett a zene jegyében telt – annak ellenére, hogy huzamos ideig nemigen tudtam zenét hallgatni. De amikor igen, az nagyon intenzív volt.  Élő és „ konzerv”   is volt közte. Az imént hallottam például a rádióban Alfred Brendel előadásában Mozart  A-dúr zongoraszonátáját. Nem a Török indulós, hanem az első tétel a kedvencem különösen.

Sőt nemcsak a zene volt fontos a nyáron, hanem  zenével kapcsolatos egyéb dolog is.  Például egy mondat a zenei műsorvezető Cz. Gy.-től, aki Szent István ünnepén egy fontos kitüntetést kapott. Hogy fogadta ezt a 80 éves költő? Valami olyasmit mondott- őszintén, minden álság nélkül, hogy mivel sok területen tevékenykedett élete folyamán, elég sok díjat kapott, most már igazán sorra kerülhettek  volna mások is!

Könyvtárunkban először a hetvenes években járt, akkor egy hiú ill. rátarti ember benyomását keltette bennem (amellett, hogy Fülep Lajossal is kapcsolatos előadását nagyon érdekesnek, színvonalasnak tartottam). Mostanra úgy látszik,  a bölcsesség felülkerekedett az előbbin!  Nagyon szimpatikus volt.

Aztán volt egy másik rádióműsor is. Nagyon elcsodálkoztam, amikor a Sziget fesztivál idején az egyik déli krónika utáni Ütköző  ezúttal ill. azúttal zenei témájú volt: milyen az, ha egy szimfonikus zenekar együtt zenél rockzenészekkel. A műsorvezető az általam nagyra becsült, fantasztikus memóriával és műveltséggel bíró sőt humorral is megáldott  Kovács Sándor volt, beszélgetőpartnerei pedig Geszti Péter és Batta András. A vélemények nem is igen ütköztek, a kölcsönös „tolerancia” volt a jellemző. Amin viszont megütköztem, hogy a Kovács Sándor által hozott zenét – azzal a kérdéssel tette föl a lemezjátszóra: „komolynak vagy könnyűnek tartjátok-e?" – nem ismerték föl azonnal a kérdezettek. Pedig még én is igen. S én miért?  Mert ez volt a zenéje pl. nagy színházi élményem, a nyolcvanas években látott Cseresznyéskert utolsó jeleneteinek is (amikor vágják a cseresznye- (voltaképen meggy-)fákat). Sosztakovics 1930-as években írt Jazz Suite 2. tétele, a Valse:

Kovács Sándorról.a zenetörténészről már majdnem mindent leírtam, de egy nagyon fontosat nem: műsorvezetései nemcsak mindig informatívak, hanem szórakoztatóak. És már legalább húsz évvel ezelőtt is (azaz amikor fiatal volt) azt éreztem, valamiféle bölcsesség árad a beszélő személyéből. Ugyanúgy, ahogy egyik országosan ismert és tisztelt könyvtáros kollégánkból is (nem írom ide a nevét, szerintem "beugrik" másnak is). Szóval ha K. S. megszólal, ez a könyvtáros  is eszembe jut - és fordítva.

Hát így lett köze ennek a zenés bejegyzésnek a könyvtárhoz...