Polcológia

A Holmi 2009. júliusi számában Fogarassy Miklós könyvtáros, irodalomkritikus visszaemlékezései olvashatók az Írószövetség könyvtáráról Bajza utca 18. címmel.

A szerző célja az volt, hogy könyvtárának törzsolvasóiról: az írókról, költőkről alkotott képet adja közre, de igazán jó összefoglalását olvashatjuk az írásban a könyvtár történetének, állománygyarapítási gyakorlatának, olvasói terének, valamint kollégáiról mini könyvtáros-portrét is fölvázol, élvezetes, ahogy az írószövetségi apparátus mint munkahely rejtett „mikroszerkezetét” is bemutatja a gépkocsivezetőktől a titkársági személyzetig. Sőt, elmerenghetünk arról, milyen is (volt) a „könyvtár- és könyvtároskép” egy értelmiségi közegben :

„Kissé úgy élt az írói székházban a …könyvtár és a … könyvtáros, mint egy szükséges, de némileg idegen kis testület, afféle segéderő-örs vagy egy szellemi munkaszolgálatos kis csapat, amelynek szolgáltatásait az írók nem nélkülözhették, de amelyet az apparátus mérvadó emberei inkább csak megtűrtek, de (talán) le is néztek.”

Vajda Endre, Hamvas Béla,  Tamkó Sirató Károly, Toldalaghy Pál, Lengyel József, Kálnoky László, Mándy Iván, Rába György, Moldova György, Végh György,Galgóczi Erzsébet.

A Magyar Jog 6. számában olyan könyvet ismertet Domokos Andrea, amely nemcsak büntető jogászoknak lehet érdekes (hasznos?), hanem például (különösen biblioterápiával foglalkozó?) könyvtárosoknak is.

Kiss Anna: Bűnbe esett irodalmi hősök. Bp.:Publicitas Art Media , 2008. c. művéről van szó, amely több jeles világ- vagy magyar irodalmi regényben előforduló bűnesetet elemez, vagy a bűn elkövetőjének indítékait kutatja, deríti fel.

Az ismertetés az alábbi művek elemzését  emelte ki, de gondolom, sokkal több is olvasható Kiss Anna könyvében (sajnos, nekünk még nincs meg):

Gelléri Andor Endre: Nyomozás

Arany J.: Toldi

Kosztolányi: Édes Anna

Csáth Géza: A gyermek, Ópium, A kis Emma

Herczeg Ferenc: Jankó jó útra tér

Golding: A legyek ura

Móricz: Árvácska

Németh László: Iszony

Shakespeare:A velencei kalmár

A MOKKA a könyv egyetlen lelőhelyére: PTE utal, az ODR azt mondja: nincs találat, a Könyvtárportálban  három lelőhelyet találtam: DEENK, OSZK, FSZEK.

Szombati ügyelet – minimális forgalom. Van időm két gépre is föltelepíteni a Zoterót, ha már Dani ajánlja,és a Matarka is fölkínálja. Ki is próbálom, bár cédulázáshoz szokott jómagam még nem egészen fogom föl leendő jóságát. No, majd holnap a vonaton áttanulmányozom, mit írnak róla.

Egy olvasó egy  bulvárlap interjújára hívja föl a figyelmemet: Ági mamával, egy diszkó wécésnénijével beszélgetnek – fölkapom a fejem: még könyvet is írt. (Pivó Ágnes: WC Requiem. Bp.: Szerző, 2007.) Nézem a katalógust: nekünk is megvan. Kikölcsönöztem. Zavaró helyesírási hibái ellenére tanulságos: kicsit azt mondja nekem: a wc-ben való viselkedésünk (is)  kultúránk lenyomata. Ági mama amellett, hogy nagyon jellemző eseteket mond el fiúkról, lányokról (sokkal rendetlenebbek, mint a fiúk), örömlányokról és melegekről (előítélet nélkül), sorolja egysoros megfigyeléseit, tapasztalatait. Összefoglalja: „tudni illik, hogy mi illik a diszkóban” (ha már otthon nem tanították meg, mondja Ági mama), sőt az illemhely használatának tízparancsolatát is , amit egyébként a wc-ajtókra is kifüggesztett – tizenhárom nyelven, a nála kérhető eszközök (lázcsillapító, ragtapasz, tű, cérna, fogkrém, óvszer, betét, harisnyanadrág, póló, spray stb.) listájával együtt. Majd olvashatjuk ajánlásait a diszkótulajdosoknak és a leendő wc-s néniknek, üzeneteit mindenkinek.

Hát, vannak mondatok, amit pl. a könyvtárosok is megszívlelhetnek:

„ ….-nek nem kötelező lenni. Ezt te választottad. Ha pedig elvállaltad, akkor szívvel-lélekkel csináld.

Mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj.”

„Mielőtt mások felett ítélkeznél, gondolj legutóbb elkövetett hibádra.”

Azért ez kicsit furcsa. Már két hét is eltelt a TIOP eredményhirdetése óta, és sehol egy üdvrivalgás, gratuláció…. Mélységes csend. És a vesztesek is hallgatnak (szegények). Vajon miért nem nyertek? Profi pályázatíróik rosszabbak voltak, mint a győztesekéi? Megsántul kicsit az országos könyvtári rendszer, hogy bizonyos sarkpontjai (pl. néhány megyei könyvtár) nem részesültek ilyen nagy mértékű támogatásban (mint a többiek)? Vajon hol kellett/lehetett volna lobbizniuk?

És miféle párszázmilliót is emlegetnek a 168 órában, mint egy őszi új pályázat végösszegét? Ezek szerint tényleg csak a remény nem hal meg…

Ki emlékszik már a könyvtárak régen évente megismétlődő gyakorlatára, arra, hogy a Könyvtáros c. folyóirat minden év első felében közölte az előző év eseményei közül azokat, amelyekkel ki lehetett egészíteni a lexikonokat, hogy azok naprakész információt szolgáltassanak: ki, mikor, hol halt meg, milyen díjat kapott stb. Még azt is feltüntették a lapban, hogy melyik lexikont, kézikönyvet kell kezelésbe venni! Egy tájékoztató könyvtáros több munkaórát töltött azzal, hogy fellapozza és kiegészítse a szükséges helyeken az adatokat.

Ez jutott eszembe most, amikor A magyar irodalom évkönyvének (2006)„személyi” részét néztem át tüzetesen, hogy nincs-e olyan helyi személy, akiről helyismereti részlegünk esetleg más forrásból nem tud. Már a B betűseknél feltűnt, hogy a ’70 után születetteknél rendre elmarad a születési hely. Már majdnem arra a következtetésre jutottam, hogy lám, globalizálódó világunk már ott tart, hogy a születési helynek semmi jelentősége nincs a fiatalabb generáció tudatában, nem tartják szükségesnek megjegyezni sem. Amellett, hogy sokaknál ez biztosan így van, éltem a gyanúval, hátha mégsem. És valóban: az interneten a legtöbb esetben megtaláltam a születési helyet – így most kezdem a kézikönyvben kiegészíteni az adatokat. Esetleg közre is adjam????

Friss "tanácskozásélmény” : az olvasóvá nevelés kérdéseiről. Az előadók között a szakterület legjobbjai is. Mégis: már több éve ugyanazt hallom (variált szöveggel) : Mi az oka PISA-eredményeinknek (szövegértési bajainknak); mit olvasnak a gyerekek? - kedvenc olvasmányaik néhány városi könyvtár 2003, 2008 évi kölcsönzési statisztikája szerint – Brezina mint legtöbbet olvasott író ; az internetezés is olvasás; no és a legfiatalabb humán értelmiség mániája: a kötelező olvasmányok kérdése. Miért olvassák (olvastatják) még mindig Az egri csillagokat? Ki ért manapság egy „tikkadt szöcskenyájakat” vagy mivel is példálóztak megint? Mert ugye az természetes, hogy a nyelvvizsgára meg kell tanulni a nemtudomhány angol múlt időt; meg az is biztos (mondja az egyik előadó), hogy fantasztikus gyorsan és nagy mennyiségű információt befogadnak a mostani legfiatalabb korosztály tagjai, de az már borzasztó (!?), hogy mondjuk egy magyar szenvedő szerkezetet föl kellene ismerniük (netán élvezetesen megtanítani???). Egyedül üdvözítő tehát, ha kortárs irodalmat tanítunk – pontosabban olvastatunk - mondják.

Hazajöttem – és föllapoztam Komáromi Gabriella Elfelejtett irodalom c. könyvét.

„A legkorábbi egyéni vizsgálódás… Nagy László nevéhez fűződik. 1906-ban közölte Küzdelem a ponyvairodalom és a rémregények ellen c. írását.”

– olvasom, majd az elkövetkező évek sikerlistáit böngészem.

De emlékszem Nyilas Misi olvasmányira is, pl. Csokonai, ókori szerzők. Múzeum tehát akkor is? Végig kellene nézni, a korábbi regények gyerekszereplői miket olvastak?!

És az is lehet, hogy a ma koszorús költő fejéről holnap lehullik a koszorú –ha kötelező, ha nem.

Az Alföld folyóirat májusi száma (még csak nyomtatásban olvasható!!!) a „Népszerű irodalom” című debreceni irodalmi napok tanácskozásának szerkesztett szövegeit közli. Minden írását érdemes elolvasni – a tanulmányok az egyes népszerű műfajokat történetiségében mutatják be, de különösen az utóbbi évtizedek fejlődésére fókuszálnak. Olvashatunk itt a krimiről, a sci-firől, a kabaréról, a képregényről, a szappanoperáról, az erotikus irodalomról, a szingliregényekről és a klasszikusok újrameséléséről, de különösen érdekes Veres András „Roll over Beethoven”: Gondolatok az elit- és tömegkultúráról című írása – amelyben szinte többet beszél filmről és (pop?)zenéről, mint irodalomról. Könyvtárosként úgy éreztem, Kamarás István tanulmányát (Népszerűség nép nélkül) a mindennapokban is hasznosítani fogom .

No és Szávai János rövid írását A logosztól a blogig ki ne hagyjam! A naplóírásról ad egy jó keresztmetszetet, több naplót részletesen elemezve.

„A naplónak a korai romantikától a 20. század végéig áttekintett története leírható tehát úgy, mint egy emelkedő folyamat, mint egy fokozatos és folytonos közeledés valamiféle olyan forma felé, amely többé-kevésbé beilleszthető az irodalmi műfajok változó rendszerébe. …

Később:

A blog megjelenése keresztbevágja – legalábbis egyelőre – ezt a folyamatot. Ennek az új formának legalapvetőbb sajátossága, hogy … kiküszöböl mindenfajta szelekciót. … A blogger gátlástalanul zúdítja olvasóira, virtuális olvasóira a maga szóözönét. …

Heidegger nyomán azt állapítja meg:

„Ha tehát azt feltételezzük, hogy az írásbeliség két végpontja a fecsegés ill. a mondás, akkor ezen a skálán a webnapló kétségkívül „A helyes megértés feladatától mentesítő, közömbös értelmesség [azaz a fecsegés] pólusa közelében helyezhető el.”

Az illusztris N.-beli cikk után akartam egy szakmai közvélemény-kutatást végezni arról, hogy a könyvtárosok mi(ke)t látnak (éreznek?) a legégetőbb problémának a jelen könyvtári életében – saját intézményükben és az országban. Arra gondoltam, hogy különböző (felsorolt) belső és külső tényezőket rangsorba kellett volna állítania (mindkét vonatkozásban) a megkérdezetteknek . Pl.: 1. polcon porosodó könyvek 2. a könyvtárosok passzivitása 3. kevés pénz állománygyarapításra stb. stb. Csak azt nem találtam ki, mi legyen a módja a megkérdezésnek. Azt látom, hogy a szavazás még a leglátogatottabb blogokon is nagyon kevés embert mozgat meg, eredményessége kétségbe vonható. A levelezőlistára való felrakás sem túl szimpatikus (a listatagok szerint főleg). A legjobb persze a személyes megkeresés, ahogy dtp tette, és jól tette. Ha összesítené és kiértékelné a kérdéseire adott válaszokat, bizonyára kérdéseimre is megtalálható lenne a felelet.

Az én tervemből meg végül nem lett semmi. Csak magam válaszolgatok a kérdésre, változó rangsorokkal és indulattal. A mai rangsor: PPK helyett KKP, ami könyvtári életünk megrontója. Közbeszerzés, központosítás, pályázat: kidobott pénzek, elfecsérelt idő és energia, nulla hatékonyság, semmi ésszerűség, … hol van ehhez a polcon porosodás kártékonysága?! (Ha egyáltalán porosodik valahol! Felénk nemigen.)

A mai rádióbéli Händel-napon csupa-csupa gyönyörű barokk zene, körkapcsolás sok zenei helyszínre, pl. a budapesti Márványterembe, a reykjaviki kulturális központ könyvtárába (amelynek ablakai a tengerre néznek), most pedig éppen Tom Koopman orgonálását hallani Koppenhágából.

A műsorvezető idézi a karmestert, akitől egyszer megkérdezték: mi a különbség Bach és Händel zenéje között.

„Händel a legfinomabb müzli, Bach a legegészségesebb zabpehely.”

Ez az ezerízű szöveg - Varró Dániel üzenete a nyájas olvasóknak - különösen kedvenc csemegéje lehet könyvtárosoknak (- felér majdnem egy Olvasói ízléstípusokkal).

Itt:

http://erdely.ma/kultura.php?id=50571

olvasható, és  legszívesebben idemásolnám  teljes  hosszában, hadd évezhessem minél többször magam is, de most csak  egy részlet belőle, ízelítőül:

akinek a szíve kőkemény, – annak nem való a költemény, – aki durván harsog, és bömbölve herseg, - az ne olvasson verset

És:

De ne olvassatok ti prózát, – mimózák! – És ne olvassatok prózát, ti kábák, – akiknek a lábát – az élet – kemény bakancsa nyomja, mert szűk a méret, – és fölsértik apró kavicsok; – olvassatok ti Babitsot!