…mármint a vándorgyűlési élmények után ünnepet nem szeretnék rontani, de az biztos, hogy építeni sincs e téren fantáziám.

„Annak idején” (??)  is elég gyakran mentem vándorgyűlésre – nagy izgalommal, a saját kollégákkal igaz egyetértésben, a többiekkel fenntartás nélkül összeismerkedve. Föltétlenül részt vettünk a baráti találkozókon, kirándulásokon - bár itt már ki-ki inkább saját baráti körében a többiektől elszigetelt maradt.

Ha most ezekre emlékszem, nagyon-nagyon kéne gondolkodnom (s lehet, hogy a meleg miatt nem jut eszembe), milyen SZAKMAI hozadéka volt egy-egy találkozónak. Hogy tényleg elsült-e egy-egy nagy könyvtárfejlesztő gondolat, vitték-e előbbre a könyvtárügyet e kánikulai gyűlések. Érdekes módon e pillanatban mégis ilyen miniszteriális főemberek könyvtárbaráti vállveregetései, bíztatásai, és soha meg nem valósuló (ígéretei?) villannak föl. Meg a plenáris ülések unalma. No igen, még az előadási szünetekben megosztott tapasztalatok, a másként gondolkodásra rácsodálkozás, és ennek „hazavitele” is.

Éppen ezért az utóbbi (mondjuk 8?) évben a tapasztalataim szerint legfontosabbon: a szekcióüléseken igyekszem megjelenni, főként szabadságom terhére, saját költségemen. Idén ezzel nem volt sok szerencsém. Itthon elterveztem a szekcióülésekre való bekukkantás menetrendjét: kezdem a FITT-tel, folytatom a … - aztán nem értem el éppen azt az előadást a másikban, amit szerettem volna, egy tényleg izgalmasat egy harmadik miatt felénél ott kellett hagynom,  és a szerencsés utazás végett az utolsó betervezettnek már a felütését sem hallhattam.

Nem mondhatom, hogy teljesen fölösleges volt leutazni Bajára. Tetszett például Kardos András (feketén fehér, itt-ott haiku-szerű) prezentációja, ennek néhány eredeti gondolata . Kár, hogy nem hallottam végét a Generációk – kultúrák az információszolgáltatásban c. előadásnak.

Ahogy máskor, most is törekedtem arra, hogy hasznos legyen a folyosói beszélgetések nagy része. Úgy lett. Sőt, egy (általam tisztelt) kolléga annyira beültette a bogarat a fülembe, hogy azóta is itt döng: mennyire lehet „bedőlni” egy-egy (általam eddig figyelemre méltó) véleményvezérnek?

Bajából csak egy kávéskanállal (?) jutott most – szeretek a városok reggeli hangulatába beleszagolni (-hallgatni?), ez itt egy picit sikerült csak, de  a terek, utcák éltek, a  templomok nyitva,   a Sugovica kedves, és mire a szúnyogok föléledtek, én már ott sem voltam…

De hát nem is ezt akartam mondani!

Azt, hogy mindezek ellenére már régóta fogalmazódik bennem a kérdés, hogy mi értelme is ezeknek a vándorgyűléseknek? Őrült (tényleg) összegeket teszünk/nek bele (ezt a pályázati összeget nem lehetne valami másra fordítani?), szakmai hozama  pedig nincs annyi… Az is elgondolkodtató, hogy miért kell rendezvényszervező céget méregdrágán megbízni azzal, amit talán magunk is el tudnánk végezni? (Persze eszembe jut egy Tuba-cikk, azt hittem, régebbi, pedig: Morzsák a vándorgyűlésről = Kvt.levlap. 42.évf. 1998. 8.sz. 12, most nincs módom ellenőrizni, lehet, hogy ez nem is az a cikk..)

Biztosan elég lenne mondjuk kétévente is megszervezni: így megvillogtatni a szakmát az országos nyilvánosság előtt is…

Az egyes szekciós (pl. helyismereti+bibliográfiai vagy műszaki) éves találkozók valahogy mindig tartalmasabb programokkal tudnak előállni, és azt hiszem, ott kevesebb a csak a kirándulásért, szórakozásért megjelenők száma is…(Bocs!)

Azt hittem, az egészen fiatalok egyszer csak előállnak valami új szemlélettel. De nem !

„A vándorgyűlés szükségességét ismét bebizonyították a szervezők. Érezhetően hatalmas munkát fektettek bele, …

Azonban érzésem szerint egy kis átgondolásra mindenképpen szükség van. Évről évre csökken a részt vevők száma [ez csak jó!!!P.], évről évre drágul a részvétel díja. Félő, hogy így ellaposodik a rendezvény, pedig azért látható, hogy még mindig nagyon nagy szükség van erre, hogy az ország minden pontján dolgozó kollegák megvitathassák a legégetőbb problémákat.”