Polcológia

Kezdetben a könyvtárak megvették  a pályázatírással foglalkozó könyveket ( és „agyilag” is feldolgozták). Alkalmazták.

Aztán - együttműködve más intézményekkel és egymással - pályázatíró tanfolyamokat és tréningeket szerveztek. Könyvtárosaik ezeken lelkesen részt vettek.

Majd nagy pénzekért elküldtek legalább egy, idegen nyelven tudó munkatársat több féléves eus pályázatíró akkreditált továbbképzésre. Ő sikerrel elvégezte.

Most a nagy könyvtári pályázatok kiírása előtti tanácskozások kávészünetében azt hallják rebesgetni (sőt!), azok nyernek, akik profi pályázatírót bíznak meg a pályázat elkészítésével (- legalább félmillió forintért). Azon gondolkodnak hát, az ajánlkozók közül ki is legyen e személy.

Az Alföld irodalmi folyóirat legfrissebb (2008. 3.) számának összes illusztrációja „Az én Háry Jánosom” című gyermekrajzpályázat anyagából való. Hosszan el lehet időzni egy-egy rajz nézegetésével – humorosak, bájosak. Borbély Szilárd találó szavai kísérik a „tárlatot”.

Elismerés illetheti a pályázatot kiíró Debreceni Zenei Könyvtárat is – a pályázatért, de a lapban való megjelenésért is.

Honlapja a legfontosabbat elárulja: komoly zenei (és nemcsak komolyzenei) állománnyal bír.

Jó ideje (3 hét?), ha a klog.hu-ra kattintok, valami szép narancssárga, de használhatatlan lap kerül a szemem elé. Ezért hát egyenként kezdem a klogokat szemezgetni. (A feedek a gyorsolvasásra jók – nálam.) Jó látni a zöldre váltó blogokat – legalább itt tavasz van. Végre egyre kevesebb alkalommal köszönt rám az „én, a szerver”, ami valamit jelent, mintha a Henrietta-blogon lett volna erről szó. És van olyan, hogy kitiltanak valakit a kommentelők közül? Pl. már másodszor így jártam az ek.klogon.

A Jel-Kép legfrissebb (?): 2007/3. száma egy egészen rendhagyó recenziót közöl Székely Levente tollából. A Communities in Cyberspace / Smith, M.A., Kollock, P. – London: Routledge, 1999. c. könyv egy tanulmányát, melynek szerzői: Barry Wellmann, Milena Guila. Azért rendhagyó szerintem , mivel egy majd’ tíz éve írt tanulmányt ajánl olvasói figyelmébe, de úgy, hogy annak megállapításait, pontosabban kérdéseit az azóta eltelt időszak kutatási eredményeivel szembesíti, főleg igazolja. A tanulmány szerzői azt az elterjedt nézetet próbálták ellenpontozni, miszerint „az infokommunikációs eszközök elterjedésével az interperszonális kapcsolatok egyre inkább felszínessé válnak”. Szerintük ugyanis – ezzel ellentétben –

„a számítógépes hálózatok mentén kialakuló szociális hálózatok, bár sokfélék lehetnek, de megjelenítik a valahová tartozás érzését.”

Hét kérdéscsoportra koncentrálva vizsgálódtak és tettek megállapításokat, ill. a recenzens ezekhez kapcsolta a későbbi kutatási eredményeket is.

A kérdések:

„1. Az internetes kapcsolatok szűk és specifikus határok között mozognak, vagy széles alapokra támaszkodnak? Milyen segítséget kaphat valaki egy virtuális közösségben?

2.Hogyan befolyásolja az internet az embereknek kapcsolat-fenntartási és új kapcsolatlétesítési képességét? Miért segítenek az internethasználók azoknak, akiket alig ismernek?

3. Viszonzásra talál-e az interneten nyújtott segítség? Kialakul-e kötődés a virtuális közösségekhez, ami az elköteleződés, a szolidaritás és a kölcsönösség normáit megalapozza?

4. Milyen mértékben lehetséges erős, intim kapcsolatok kialakítása az interneten?

5. Hogyan hat egy virtuális közösségben való intenzív részvétel a „valódi világ” közösségeiben való részvételre?

6. Milyen mértékben növeli az internetezés a közösségi kapcsolatok sokféleségét?

7. Hasonlítanak-e a virtuális közösségek az „igazi” közösségekre? A virtuális közösségek különálló egységek, vagy integrált részei az emberek hétköznapi életének?”

A kérdésekre a magam eddigi rövid távú , de aktív megfigyelésen alapuló internetes tapasztalatai szerint gondolatban válaszoltam is – több nagyon jó példát is találva saját megállapításaim igazolására. Még az is lehet, hogy tán leírom.

Amikor a Színház honlapjára látogattam, azt mondtam: olyan, amilyennek lennie kell! Keresni majdnem ezer szempont szerint lehet archívumában: lapszám, város (mármint a színház városa), darabszerző, rendező, épület, társulat + keresendő szavak. A találatokra természetesen a teljes szövegű cikk „jön elő”. De szavazni is lehet , lehetősége van az olvasónak a Dívány menüpont alatt szereplő kiválasztására, részt vehet egy kvízjátékban is. Fórumának címe: Vitatkozzon a cikkel!- azaz kifejezetten serkent az interaktivitásra. (Sajnos, ezek az érdekességek 2007 júliusa óta nincsenek gondozva!) A cikkeket innen tudom továbbítani, beállíthatom a betűméretet, és a nyomtatható verziót is elővehetem.

A legfrissebb számnak közli tartalomjegyzékét, és ízelítőül néhány cikk szövegébe is beleolvashatunk. A főoldalon pedig a tekintélyparancsoló szöveg: A folyóirat indulása óta közölt cikkek teljes szöveggel megtalálhatók a honlapon.

A Criticai Lapok archívumában a 2004. 11. számtól a legfrissebb szám előttiig olvashatók a tanulmányok, cikkek. Keresési lehetőségünk is van , fórumába is írhatnánk, ez nem túl népszerű, eddig egyetlen hozzászólást találtam.

Meglepett és megnyert a Gramofon honlapja, amikor rákattintva azonnal megszólalt a zene – szép dallamok, jelezve, hogy éppen miből, kinek az előadásában hallgatom a művet (kb. 2 percenként más zene szól). A legfrissebb számnak a tartalomjegyzékét találom itt, az archívumban szintén ezt, de a sok szempontból való visszakeresés biztosított benne (rovatilag legalábbis), sajnos, kissé fölöslegesen, mert teljes szövegű cikk akkor jön ki eredményként, ha a 2006-tól megjelenő számok címlapinterjújáról van szó!

A Magyar Zene honlapja úgy működik, mint egy repertórium indexe: keresni lehet szerzőre, címre, tartalomra, rovatok szerint, és az 1960-tól megjelenő folyóirat lapszámára. A keresési eredmény az adott szám tartalomjegyzéke ill. az adott tanulmány pontos bibliográfiai leírása, 2000-től az angol vagy német nyelvű abstractok.

A Táncművészet honlapja nemcsak - de főleg! - gyönyörű, de elidőzni rajta élvezet. Még köszöntő sorait sem kell átugrani, mert nem sablonos, marketingízű, hanem tényleg megnyerő. A (finom) mozgás jelenléte állandó, archívumában 1999 óta lehet keresni, és már a legfrissebb szám is teljes szöveggel olvasható.

A Muzsika honlapja is nagyon szép és jó! Sokoldalú és könnyű keresést biztosít 1997-től érvényes archívumában, az előző számig minden cikke teljes szöveggel megtalálható. Az új számnak a tartalomjegyzéke olvasható, egy-két cikk rezüméjével. A kiválasztott menüpontok előtt violinkulcs jelenik meg, a múltkoriban még a lap formátumváltozásait érzékeltető mozgás fogadott a kezdőlapon, mára ez eltűnt.

A Parlando legfrissebb, 2007. 6. számának írásai teljes szövegesek, a régebbiek 2000-től úgyszintén, 1996-tól 1999-ig pedig minden szám tartalomjegyzéke tanulmányozható. Az archívum egyébként három szempont szerint szerkesztett: van egy táblázatos időrendi, egy tematikus archívum 1997-2007-ig és egy ugyancsak tematikus tartalomjegyzék 1959-1999-ig.

A Humanusban való keresések során az alábbi kérdések fogalmazódtak meg bennem – előre bocsátva, hogy nagyon el tudom képzelni, én vagyok béna, esetleg nem látok a szememtől –:

- mely internetcímekre utalnak a leírások - van-e erre szabály? Mert persze, hogy találkoztam ilyennel (Pl. Nemes Nagy Ágnes-vers a Tiszatájban), de az ugyanott (Tiszatáj) megjelent könyvismertetések esetében nem.

- Az IKER-t teljességgel betöltötték? (Úgy tűnik, igen). Ha igen, miért teljesen automatikusan? Pl. Szécsi Gábor, Nyíri J. Kristóf, Pléh Csaba: Az Internet és a gondolkodás az elektronikus médiumok korában c. Iskolakultúra-beli tanulmány leírásában a cím háromszor szerepel: 1. mint egyedüli tárgyszó (!) 2. a szerzői mutatóban a három szerző neve mellett és 3. a leírásban.

- Ennél a leírásnál - mivel az IKER-ből származik - csak két formátum van: címkés és xml. A Manci-ból és a Hungarika Irod. Szemléből származóknál szintén. A „cikk”-kel jelölteknél (azaz új feldolgozású Humanusosoknál) : marc, marcxml, isbd, űrlap (ami üres, nyilván akkor működik, ha a kutató küldi be a leírást.)

- Hogyan lehet letölteni a találati halmazt? A különböző formátumban leírtak egységes formátumra hozása hogyan történik? Ha pl. isbd-formátumban szeretném, az „ikeresek” és a „mancisok” esetében is megtehetem?

-Mitől függött, hogy a frissen feldolgozott (cikk-kel jelölt) műveket tárgyszavazták-e vagy sem? Úgy látom, általában nem, mert pl. a 120 Pléh Csaba szerzőségűek közül az első 20 találatban 4 esetben találtam tárgyszót.

- Mit jelent a leírásoknál a „független” (tárgyszó)? Pl. Menekülés a nosztalgiától c. M. Narancs-beli cikknél tárgyszó: magyar zeneművészek, 20. század, független: Cseh Tamás, Bereményi Géza, Másik János. A Bereményi Géza történelemkönyve c. Iskolakultúra-cikknél tárgyszó: Cseh Tamás, Bereményi Géza, független : magyar írók –Bereményi Géza és magyar zeneművészek -Cseh Tamás . Van olyan is, hogy a személynevek és a köznévi tárgyszavak együtt szerepelnek a Tárgyszó mezőben pl. Weber, S.: A döntés mint kivételes eset c. leírásában.

- Mit jelent a folyóiratcím ill. folyóiratban rovatok mellett a kérdőjelre kattintás nyomán megjelenő 12 fölsorolt folyóiratcím? Biztos, hogy nem azt, hogy egyelőre ennyi van feldolgozva újonnan, hiszen fölsoroltakon kívülieket is látok a találatok között.

- Miért nem találom a Boole-operátorokat? A bemutatón mintha láttam volna!

- Szabó Márton szerzőre keresve 72 találatom volt – de rájöttem, hogy a cikkek között kakukktojások is vannak – más Mártonok és Szabók cikkei is idekeveredtek. Tényleg idézőjelbe kell tenni minden alkalommal a szerző nevét? (így 44 „igaz” találatom lett.)

- Ugyancsak Szabó Márton-találatok között találtam párhuzamosságot (aminek megszüntetése lenne az egyik cél) is. Az MTA ETK által feldolgozott Politikatudományi Szemlében a Szimpozion a politikai diskurzuselemzésről c. cikk tárgyszava: diszkurzív politológia, a Humanusban tárgyszavak: politikai filozófia, társadalom, társadalomelmélet, diskurzuselemzés. Ez véletlen lehet.

Hol található a teljességgel föltárt folyóiratok jegyzéke? Mert a „Történelemtudományra” kattintva látok egy ilyen kifejezést, de erre már nem lehet kattintani.

No, megyek, és keresgélek tovább.

Ott voltam a HUMANUS sajtótájékoztatóján. Jól éreztem magam: protokolláris eseményre számítottam, de nem volt az. A minisztériumi főosztályvezető köszöntője rövid volt és velős, a főigazgató humoránál volt, és fölcsigázta a figyelmet (legalábbis az enyémet), Rácz Ágnes összefoglalása összeszedett és világos, Gyurgyák János nem igazgatói magasságból beszélt, hanem mint kutató olvasó (persze abban nagyon téved, hogy „senkinek nem tűnt föl, hogy 2002 óta nincs IKER”!!!!!). Az adatbázist bemutató Tamás Kincső fanyar humora jól kísérte kattintgatásait.

Szóval azzal az elégedettséggel jöttem haza: végre elérkezett ez a nap is, amire vártam(unk), megkönnyíti a tájékoztatást egy koncepcióját tekintve korszerű, hasznos adatbázis. Alig vártam, hogy kipróbáljam!

Erre gépemet bekapcsolva mit látok? dtp ledorongoló bejegyzését ugyanerről (nem is szólva „index-átiratáról”!!!), majd Dani füstölgését.

Aztán próba: HUMANUS – bár egyáltalán nem az én színeim, de rá tudok hangolódni. (Sőt!) A kereséseknél viszont nekem is bajaim vannak. Hogy mi, azt még nem írom le, jobban meg kell ismerkednem vele, kipróbálgatni, nem akarok elhamarkodott véleményt mondani. Szóval: türelem, csigavér, és előlegezzünk meg több bizalmat kollégáinknak!!!!

Egy megrendítő gyászjelentés, melyet tanítványai adtak föl temetése után egy hónappal, idéztette fel velem alakját. A sportos, magas pályakezdő történelemtanár hetente legalább háromszor megfordult könyvtárunkban. Végigböngészte a folyóiratpolcokat, és sok könyvet – szépirodalmat, történelmi szakkönyvet kölcsönzött. Általában egy-két baráttal, ismerőssel jött, vagy köztük találta magát , s a kör bővült: társaságot kerített maga köré. Fiatal kollégáit, rajongó tanítványait. Jó humorú, beszélgetős, nagyon értelmes fiatalember volt. Aztán – alig tíz év múlva – magánéleti törés, alkohol, tragikus baleset, hosszú kórházi kezelés, leszázalékolás… Mogorván, magányosan rótta az utcákat, sokszor betért hozzánk is, de egészen mást kölcsönzött (olvasott?): lektűrt, krimit… Azért érdekelte még a történelem is. Eleinte gyakrabban jött, később felszólításokra, aztán arra sem reagált.
Hogy életének középső tíz éve milyen ragyogó (=szétsugárzó) volt, arról tanúskodik gyászjelentése minden sora: „…megszerettette velünk az igazságot, a verseket, a könyveket, megismertette velünk a valódi történelmet…A Tanár Úr munkáját köszönjük, diákjai iránt tanúsított emberi megatartása előtt fejet hajtunk, s emlékét szeretettel megőrzi az ….-tól …-ig lapozható osztálynaplóból mindenki."

Sokak megrökönyödésére én szeretek statisztikákat bújni, készíteni, kiértékelni, értelmezni – főleg a sajátjaimat, amelyekről tudom, pontos, azaz nem kozmetikázott adatokat tartalmaznak, tehát lehet belőlük olvasni (és nem halandzsaszöveget).

Újabban az - egyre EU-kompatibilisabbá váló - adatszolgáltatás azonban elvette a kedvemet ettől. A fölmérőlap például olyan adatra kérdez rá év végén, amelyet az év során nem gyűjtöttünk, vagy mert nem tudtunk róla, vagy a gépesített rendszerben nincs rá lehetőség, hogy egyszerűen leválogassuk. Ilyenkor jön a hasra ütés. Minden könyvtárban másképp saccolnak – tehát össze lehet hasonlítani az adatokat, de nincs értelme.

Ami a legnagyobb ellenkezést váltja ki belőlem, az a helyben kölcsönzött és a közvetlenül (helyben) használt dokumentum fogalma. Az adatelemek nevét sokáig kellett ízlelnem, tudatosítanom (más működési elvű könyvtár dolgozójaként), hogy számosságot tudjak mellé írni. Persze, persze, hogy értem: helyben kölcsönzött az a dokumentum, amelyet a könyvtárostól a raktárból kérünk – azaz kérőlapot kell az olvasónak kiállítania. No de egyre inkább afelé fejlődnek a könyvtárak, hogy az állománynak mind nagyobb részét teszik szabadpolcra, pl. a folyóiratok régi, bekötött évfolyamait , de van olyan könyvtár is, ahol a raktárból való kikérés az olvasó tehermentesítése és a minél gyorsabb kiszolgálás érdekében nem kérőlappal, hanem szóban, telefonon történik (tájékoztató a raktárostól). Ezeket a kéréseket minden esetben strigulázzák?

No és hogy oldják meg a nagyobb könyvtárak a folyóirat-olvasóban a „közvetlenül helyben használt dokumentumok” – napi-és hetilapok, magazinok –forgalmának mintavételes mérését? Nálunk én nem vállalkoznék arra egy nap erejéig sem, hogy számláljam a használatok számát a nyitástól, amikor egyszerre legalább tíz öregúr megszállja a napilapok polcát, egyszerre szeretnének legalább ötöt olvasni, egymás közt csereberélik tízpercenként… majd jönnek a hobbi-, pletyka-, női, sportlapok olvasói… Akkor itt is jöjjön a „becslés”, a használók megkérdezése (és válasza : )) !)

[Ezért néha már kezdek kételkedni a sokszor reklámozott külföldi könyvtári adatok realitásában is. De ezt – mint látható, csak zárójelben , sőt: szögletesben! – merem megjegyezni.]

Valamikor a hatvanas években egy könyvtár híres igazgatója, B. jól megválogatta munkatársait. A bármely munkakörbe jelentkezőtől legfőképpen kedvenc íróit, olvasmányait tudakolta, s ezekről – széleskörű olvasottsága révén hosszasan elbeszélgetett velük. A legutoljára olvasott könyvre mindig rákérdezett. Valamint jól meg is nézte - és minden hátsó szándék nélkül, nem „saját célra” – a felveendő hölgyeket. Tényleg „szép kis társaság” gyűlt össze körülötte. Szívesen villogott velük országos szakmai rendezvényeken, értekezleteken. A város értelmiségi fiúi B-görlöknek nevezték a könyvtáros hölgyeket – csapták is a szelet az ügyvédbojtárok, újságírók a kölcsönzőpultnál, tájékoztató asztalnál dolgozó lányoknak! Az irodalmi estek, kulturális vetélkedők férfi vendégei: írók, költők, szerkesztők szellemileg sziporkáztak is a rendezvényen asszisztáló szépségek jelenlétében.

„Ép,(lelkileg) egészséges férfi nem megy el könyvtárosnak a 20. század második felében!” – terjedt a nézet könyvtáros (és rokon területek) lányai körében. Aztán egy minapi szakmai rendezvény után majdnem ugyanők: „Na végre, milyen normális fiúk adtak elő!”

Szóval csak azt akartam mondani [mindenekelőtt: tolerancia, óh!], lassan véget ér a generációváltás könyvtáros területen is. A kockás szoknyás, SZTK-keretes nőket (ha egyáltalán voltak!!) felváltották a ha nem is szexi, de menő könyvtároscsajok. Csak nézzünk jól körül (Pl. Ádám nyári konferenciafotóin vagy saját könyvtárunkban)! (És: csak meg ne bánjuk!)