Amikor a Színház honlapjára látogattam, azt mondtam: olyan, amilyennek lennie kell! Keresni majdnem ezer szempont szerint lehet archívumában: lapszám, város (mármint a színház városa), darabszerző, rendező, épület, társulat + keresendő szavak. A találatokra természetesen a teljes szövegű cikk „jön elő”. De szavazni is lehet , lehetősége van az olvasónak a Dívány menüpont alatt szereplő kiválasztására, részt vehet egy kvízjátékban is. Fórumának címe: Vitatkozzon a cikkel!- azaz kifejezetten serkent az interaktivitásra. (Sajnos, ezek az érdekességek 2007 júliusa óta nincsenek gondozva!) A cikkeket innen tudom továbbítani, beállíthatom a betűméretet, és a nyomtatható verziót is elővehetem.
A legfrissebb számnak közli tartalomjegyzékét, és ízelítőül néhány cikk szövegébe is beleolvashatunk. A főoldalon pedig a tekintélyparancsoló szöveg: A folyóirat indulása óta közölt cikkek teljes szöveggel megtalálhatók a honlapon.
A Criticai Lapok archívumában a 2004. 11. számtól a legfrissebb szám előttiig olvashatók a tanulmányok, cikkek. Keresési lehetőségünk is van , fórumába is írhatnánk, ez nem túl népszerű, eddig egyetlen hozzászólást találtam.
Meglepett és megnyert a Gramofon honlapja, amikor rákattintva azonnal megszólalt a zene – szép dallamok, jelezve, hogy éppen miből, kinek az előadásában hallgatom a művet (kb. 2 percenként más zene szól). A legfrissebb számnak a tartalomjegyzékét találom itt, az archívumban szintén ezt, de a sok szempontból való visszakeresés biztosított benne (rovatilag legalábbis), sajnos, kissé fölöslegesen, mert teljes szövegű cikk akkor jön ki eredményként, ha a 2006-tól megjelenő számok címlapinterjújáról van szó!
A Magyar Zene honlapja úgy működik, mint egy repertórium indexe: keresni lehet szerzőre, címre, tartalomra, rovatok szerint, és az 1960-tól megjelenő folyóirat lapszámára. A keresési eredmény az adott szám tartalomjegyzéke ill. az adott tanulmány pontos bibliográfiai leírása, 2000-től az angol vagy német nyelvű abstractok.
A Táncművészet honlapja nemcsak - de főleg! - gyönyörű, de elidőzni rajta élvezet. Még köszöntő sorait sem kell átugrani, mert nem sablonos, marketingízű, hanem tényleg megnyerő. A (finom) mozgás jelenléte állandó, archívumában 1999 óta lehet keresni, és már a legfrissebb szám is teljes szöveggel olvasható.
A Muzsika honlapja is nagyon szép és jó! Sokoldalú és könnyű keresést biztosít 1997-től érvényes archívumában, az előző számig minden cikke teljes szöveggel megtalálható. Az új számnak a tartalomjegyzéke olvasható, egy-két cikk rezüméjével. A kiválasztott menüpontok előtt violinkulcs jelenik meg, a múltkoriban még a lap formátumváltozásait érzékeltető mozgás fogadott a kezdőlapon, mára ez eltűnt.
A Parlando legfrissebb, 2007. 6. számának írásai teljes szövegesek, a régebbiek 2000-től úgyszintén, 1996-tól 1999-ig pedig minden szám tartalomjegyzéke tanulmányozható. Az archívum egyébként három szempont szerint szerkesztett: van egy táblázatos időrendi, egy tematikus archívum 1997-2007-ig és egy ugyancsak tematikus tartalomjegyzék 1959-1999-ig.