Egy megrendítő gyászjelentés, melyet tanítványai adtak föl temetése után egy hónappal, idéztette fel velem alakját. A sportos, magas pályakezdő történelemtanár hetente legalább háromszor megfordult könyvtárunkban. Végigböngészte a folyóiratpolcokat, és sok könyvet – szépirodalmat, történelmi szakkönyvet kölcsönzött. Általában egy-két baráttal, ismerőssel jött, vagy köztük találta magát , s a kör bővült: társaságot kerített maga köré. Fiatal kollégáit, rajongó tanítványait. Jó humorú, beszélgetős, nagyon értelmes fiatalember volt. Aztán – alig tíz év múlva – magánéleti törés, alkohol, tragikus baleset, hosszú kórházi kezelés, leszázalékolás… Mogorván, magányosan rótta az utcákat, sokszor betért hozzánk is, de egészen mást kölcsönzött (olvasott?): lektűrt, krimit… Azért érdekelte még a történelem is. Eleinte gyakrabban jött, később felszólításokra, aztán arra sem reagált.
Hogy életének középső tíz éve milyen ragyogó (=szétsugárzó) volt, arról tanúskodik gyászjelentése minden sora: „…megszerettette velünk az igazságot, a verseket, a könyveket, megismertette velünk a valódi történelmet…A Tanár Úr munkáját köszönjük, diákjai iránt tanúsított emberi megatartása előtt fejet hajtunk, s emlékét szeretettel megőrzi az ….-tól …-ig lapozható osztálynaplóból mindenki."
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://polcologia.blog.hu/api/trackback/id/tr65011719
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.