Valamikor a hatvanas években egy könyvtár híres igazgatója, B. jól megválogatta munkatársait. A bármely munkakörbe jelentkezőtől legfőképpen kedvenc íróit, olvasmányait tudakolta, s ezekről – széleskörű olvasottsága révén hosszasan elbeszélgetett velük. A legutoljára olvasott könyvre mindig rákérdezett. Valamint jól meg is nézte - és minden hátsó szándék nélkül, nem „saját célra” – a felveendő hölgyeket. Tényleg „szép kis társaság” gyűlt össze körülötte. Szívesen villogott velük országos szakmai rendezvényeken, értekezleteken. A város értelmiségi fiúi B-görlöknek nevezték a könyvtáros hölgyeket – csapták is a szelet az ügyvédbojtárok, újságírók a kölcsönzőpultnál, tájékoztató asztalnál dolgozó lányoknak! Az irodalmi estek, kulturális vetélkedők férfi vendégei: írók, költők, szerkesztők szellemileg sziporkáztak is a rendezvényen asszisztáló szépségek jelenlétében.
„Ép,(lelkileg) egészséges férfi nem megy el könyvtárosnak a 20. század második felében!” – terjedt a nézet könyvtáros (és rokon területek) lányai körében. Aztán egy minapi szakmai rendezvény után majdnem ugyanők: „Na végre, milyen normális fiúk adtak elő!”
Szóval csak azt akartam mondani [mindenekelőtt: tolerancia, óh!], lassan véget ér a generációváltás könyvtáros területen is. A kockás szoknyás, SZTK-keretes nőket (ha egyáltalán voltak!!) felváltották a ha nem is szexi, de menő könyvtároscsajok. Csak nézzünk jól körül (Pl. Ádám nyári konferenciafotóin vagy saját könyvtárunkban)! (És: csak meg ne bánjuk!)
