Rendszeres olvasója vagyok egy zenekritikus blogjának, amelyben nemcsak zenekritikákat találok (ezek sem elsősorban hivatalos értelemben vett kritikák), hanem művészettel kapcsolatos "privát" bejegyzéseket. Általában figyelmemre (ha nem is mindenkiére!) méltó rövidebb bejegyzések. Örülök, ha általam látott kiállításokról a blogger is elmondja véleményét, ami nem mindig azonos az enyémmel, még jobban szeretem, ha friss olvasmányáról ír, és ámulva olvasom, mennyi helyen járt, mit látott, és eddigi élete során milyen hangversenyekre volt alkalma eljutni. Megbízom értékítéletében.
A napokban (már vártam is!) röviden összefoglalta, mit gondol az üggyé terebélyesedett vígszínházi esetről.
Bejegyzését elolvasva leginkább az döbbentett meg, hogy az addig itt szokásos 4-5 kommenttel szemben most oldalakon keresztül áradnak a hozzászólások: 67 hozzászóló általában többször kapcsolódott a vitába két napon keresztül. "Minden csoda három napig tart" - szokás mondani, ez valóban, itt is érvényesült.
Politikai cikkek végén elborzasztó kommentekhez szerencsére nem volt hasonlítható e hozzászólások stílusa, mégis megdöbbentett, hogy a "szövegösszesben" ilyen kitételek is előfordultak - vagy a cikkírót vagy az előző hozzászólót minősítve: "ordenáré büdös paraszt" vagy "botfülű dühöly". Vagy éppen akiről szó van, E. E.-ről keresetlenül ennyit ír egy érdekes nicknevű: "nárcisztikus cihopata [sic!] ez a nő"
És persze az is kiderült, hogy némely hozzászólónak fogalma sincs, hogy mi az a hely, ahova, s kinek a véleményéhez szól hozzá: a bloggert négyféle keresztnévvel is illetik... valamint: "én még sohasem hallottam F.M.-ról".
A kommentelési szokás itt is megtapasztalható volt, hogy belekeveredett a közélet legaktuálisabb témája: a koronavírus, és itt is elmaradhatatlan volt Soros, és a politikai háttér (?) sejtetése.
A 22 oldalnyi kommentáradatból azért ki lehet vonni az esszenciát, mégpedig egy-egy véleményt idézve:
„egy ilyen elengedjük a kezét jelenség kezd a szemünk előtt kibontakozni”
„virtuális lincselés”
„lövészárkos hiszti”
„Talán jobb lenne, ha visszakerülne a szájkosár sokakra, mert minél inkább habosítják, annál több kávét fognak legurítani mások”
A témától (Vígszínház) függetlenül pedig rátaláltam két nagyon jó megfogalmazásra a "kommentelés" mibenlétéről. Az első megfogalmazó, aki kívülről nézi a dolgot:
Az „én most jól megmondtam érzésnél jobb nincsen. Elértek vele valamit? Igen. Öncélú, nárcisztikus önmegvalósításuk netovábbját. Ezt kocsmák asztalánál, haveri körökben megtehették volna. De itt, de itt kell bármit írni bármilyen stílusban, mert 10 másodperc hírnév mindenkinek jár. Ugye, de jó érzés? Maradok tisztelettel”
A második, aki belülről magyarázza el ugyanezt:
„az ilyen posztoknak épp ez a lényegük…ott aztán vitába szállnak vele, leanyázzák, támogatják miegymás, ez a dolog lényege, természete. Itt is ez történik, nem kell ezen meglepődni.”
Végül, visszatérve a színházhoz, az "ügyhöz, hadd álljon két mondat két színházlátogató kommentelőtől:
„Szomorúvá tesz, ahogy a dolgok történtek, nemcsak az igazgató, a közönség, a társulat, minden ki lett végezve.”
[E. E.] nem jött rá, hogy a világot nem uralni kell, hanem lebegni benne mindenkivel.”
