Számomra az év novellája (?) az a szenzációs fikciós írás, amely a Holmi 2012. 11. számában jelent meg, szerzője Perneczky Géza (igen, a művészettörténész!). Címe: A civil pápa.
Formailag is érdekes: monológnak tűnik első ránézésre, de az egyes részek között az általában egy szónyi, zárójelbe tett dőlt betűs szöveg jelzi, hogy két ember: a volt és a leendő pápa párbeszéde zajlik.
A fő beszélő az a (lemondott) pápa, aki pápasága előtt és után - bizony, könyvtáros volt!
Mikor játszódik a történet? – a távoli jövőben. Amikor már nem a konklávé választja a pápát, hanem telefonkönyvben böknek rá valakinek a nevére, aki ez esetben ráadásul az inkább protestáns Hollandiában tartózkodott, nemigen érdekelték különösebben a vatikáni események. E távoli jövő jellemzője még például a „csikágói zsinat”, vagy hogy a leendő pápa már a harangokat sem ismeri (Vö. [nem] hallott róla harangozni…)…
Nagyon vonz, mégsem idézek most egyet sem az elbeszélés számos találó, jó mondata közül, csak a könyvtárosságra vonatkozókat citálom ide.
Milyen ember is ez a könyvtáros-pápa? Egyrészt kissé merev:
„ragaszkodtam a fölmondási idő tiszteletben tartásához…, hiszen az ilyesmi fontos a későbbi nyugdíjjogosultság zavartalan elismeréséhez” (Csak ennek letelte után megy át Rómába.)Másrészt viszont nagyon is modern, sőt gondolkodásában ravasz – átköltözik a kertészházba, valamint eltörli a legtöbb hittételt, utolsónak hagyva ezek között a pápa tévedhetetlenségének dogmáját…
Harmadrészt azért ez a pápa jó könyvtáros lehetett. Első „megmozdulása” is ezt jelzi:
„Az egyik bíboros… egy misekönyvet tolt elém, amelybe a pápai áldás szövege volt lejegyezve a dallamával együtt. Mint képzett könyvtáros, azonnal fölismertem a kötésről és a kézzel festett iniciálékról, hogy milyen történeti értékű könyvritkaság fekszik előttem, és a továbbiakban nem is engedtem meg, hogy ilyen becses könyveket ennyire prózai célokra használjanak…”majd:
„a vatikáni könyvtár volt az első, amit alaposan áttanulmányoztam.”Hősünk aztán kétévnyi pápasága után a vatikáni könyvtárba vonult vissza,
„… melynek korszerű átrendezésére és újrakatalogizálására attól a naptól készültem, hogy ama holland kikötővárosban elhívásomat tudomásomra hozták. A könyvtárrendezés szép munka volt, több mint egy évtizedig eltartott.” (Azaz ötször annyi ideig, mint az egyház fent említett megreformálása J!)Az elbeszélésbeli gondolatsziporkák (elképesztenek, de egyidejűleg meg is nevettetnek, mint például a stílustörténeti korszakok magyarázata) után az elmélkedés végül komolyra fordul:
„A könyvtárrendezés hosszú évei alatt ugyanis arra tanítottak meg a régi forrásmunkák, hogy az ész és az erények csak ritkán alkalmasak rá, hogy egy komolyabb és kiterjedtebb testületet… összekovácsoljanak.
… a szép szó senkit sem győz meg az igazságról, a kiontott vér azonban tömegeket ejt hatalmába.”
