Hát még a könyvtári területet is elérte a bulvárosodás!
Logikus: hogy észrevegyenek, kedveljenek, használjanak bennünket, legkézenfekvőbb minél erősebb effektusokat használni ebben a társadalmi környezetben. Nem baj, ha nem tartós a hatás, ha eredménye nem a tudás, …fő az, hogy beszéljenek rólunk!
Így kerülnek a vezércikkek (?) helyére a kisszínesek, s az e történetek szereplői aratják le a szakmai babért – először nem is itthon, hanem Kamcsatkától a Tűzföldig, és hatására persze itthon is.
Vagy itt van a strandkönyvtár. Hát persze, hogy minden elismerés a könyvtáré, amely még a vízhez is követi az olvasót, s a könyvtárosoké, akik a parton járnak a nyaralók kedvében – de mit mondjunk arról a könyvtárról, amely mindeközben zárt ajtót mutat az egész állományából, szolgáltatásaiból válogatni, olvasgatni… a falai közt kívánónak.
(A legöregebbek még tudják, hogy a 60-70-es években a tóparti településeken bevett gyakorlat volt a strandkönyvtár. Aztán abbahagyták, most újból feléledt. Így is lenne ez rendjén, de...)
Csak egy országos hetilapban volt viszont szó arról a tavaszi kezdeményezésről (ill. hatásáról most augusztus közepén), hogy ne zárjanak be a nyilvános könyvtárak nyáron … a könyvtárak mintha nem is vettek volna róla tudomást – mármint a kezdeményezésről : zárták ajtaikat, és vezetőik nem mentek tapasztalatcserére a szomszédba, hogy is lehet megoldani a szabadságolást e nélkül is.
Tény: van élet a könyvtáron kívül is…