Hát még a könyvtári területet is elérte a bulvárosodás!

Logikus: hogy észrevegyenek, kedveljenek, használjanak bennünket, legkézenfekvőbb minél erősebb effektusokat használni ebben a társadalmi környezetben. Nem baj, ha nem tartós a hatás, ha eredménye nem  a tudás,  …fő az, hogy beszéljenek rólunk!

Így kerülnek a vezércikkek (?) helyére a kisszínesek, s az e történetek szereplői aratják le a szakmai babért – először nem is itthon, hanem Kamcsatkától a Tűzföldig, és hatására persze itthon is.

Vagy itt van a strandkönyvtár. Hát persze, hogy minden elismerés a könyvtáré, amely még a vízhez is követi az olvasót, s a könyvtárosoké, akik a parton járnak a nyaralók kedvében – de mit mondjunk arról a könyvtárról, amely mindeközben zárt ajtót mutat az egész állományából, szolgáltatásaiból válogatni, olvasgatni…  a falai közt kívánónak.

(A legöregebbek még tudják, hogy a 60-70-es években a tóparti településeken bevett gyakorlat volt a strandkönyvtár. Aztán abbahagyták, most újból feléledt. Így is lenne ez rendjén, de...)

Csak egy országos hetilapban volt viszont szó arról a tavaszi kezdeményezésről (ill. hatásáról most augusztus közepén), hogy ne zárjanak be a nyilvános könyvtárak nyáron … a könyvtárak mintha nem is vettek volna róla tudomást – mármint a kezdeményezésről : zárták ajtaikat, és vezetőik nem  mentek tapasztalatcserére a szomszédba, hogy is lehet megoldani a szabadságolást e nélkül is.

Tény: van élet a könyvtáron kívül is…