Néha úgy érzem, igazi zug  blogom helye, ahol a madár se jár, máskor azt, még jobban el kell torlaszolnom, nehogy belássanak.

Így aztán ami tényleg érdekes a könyvtári mindennapokban, mégsem osztom meg (sajnos, már a kezdetektől)– no nem mással, de a „papírlappal” sem. Pedig mondjuk egy rendezvény szervezésének tanulságait: értékelésének módját és alapjait, sikerességének elvitatását vagy épp a látszatsikert, mondjuk, jó lenne kiírni magamból. Irigylem HSD-t, akinél profibb szervezőt nem tudok elképzelni. Leírásaiból látszik: egyszerre milyen sok szálat mozgat maga, mennyire jól leosztja a feladatokat, mégis ha kell, maga áll neki szerelni (mintha villanyt tavaly?).Hogy kezdi? Összeül a stáb, és elfogadtatja ötleteit, vagy összegyűjti a többiekét, és közösen „turbóznak” vagy szelektálnak? S az események közben meghallja-e a kritikai hangokat? S az igazságtalan kritikákat? Vagy lepereg? A tanulságokat, látom, azonnal levonja, gyorsan gondolkodik és cselekszik: „jövőre alighanem mást fogadunk fel.”

Magabiztosságot sugall. Nem mint az  én tanulságom: soha többé semmit.