Régebben, ha a bádog postaládámban lánclevelet találtam – már a borítékról, vagy az első szó láttán fölismertem -, azonnal szemétbe dobtam, mit sem törődve a levél utolsó soraival.
Most ha e-mailjeim között bármely kedves ismerősöm továbbított levelét találom, nem merem nem elolvasni, hovatovább nem merem nem továbbküldeni, hiszen ezek utolsó mondatai között általában előfordul, hogy „a levél küldőjének is küldd vissza”. Ha nem cselekednék így, kedves ismerőseim előtt, akiket pedig egyébként nagyra tartok, s eddig nem is gondoltam róluk, hogy ilyen bugyutaságot komolyan vesznek, szóval előttük lelepleződne, hogy szerény kérésükre fittyet hányok. Levelek tehát FW – gondoljon a többi tíz bármit is!
Másik „kedvenceim” a giccses képekkel aláfestett bölcsességek. (Biztosan nevük is van, csak én nem tudok róla.) Jellemzőjük a különös kékes ill. zöldes tónus, és a mondjuk tíz diakockában minimum ötször előforduló helyesírási hiba. No, ilyenekkel is egyre többször meglepnek. Előnyük viszont, hogy nem muszáj továbbküldeni.
