Fél évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ennyire gúzsba köt az inkognitó. Hogy pont ebben a helyzetben írhatom le legkevésbé a kényes témákat.

Merthogy nem vagyok én egy „beírós” bácsi, aki az igazságot osztogatja.

Mert nem vagyok névtelen levélíró, aki mosdatlan szájjal, tupírozva adja elő a tényeket –valótlanságokkal keverve.

Ha nem is esnék e hibákba, mégis valahogy úgy tűnne.

Morgolódok hát tovább magamban – például tudván, hogy egyik pénzzel igen támogatott könyvtári projekttel kapcsolatban nem mondja ki senki, hogy meztelen a király. Vagy várva, hogy egyik nagy könyvtár web-opacjában végre megjelenjenek a státuszadatok –ennek hiányát bizonyára nemcsak én vettem észre munka közben. Hogy ez tényleg ennyire zavar?
Zavar bizony. Mégis jó az inkognitó. Nem derül ki, ki is ez a zűrös alak.