Mióta elolvastam, azóta folyton töröm a fejem, mi is volt az a ”praktikus ok”, ami miatt kolléganőm kezembe adta két hónapja Hamvas Béla levelezését (1946-1968. Bp.:Medio K., 2011.) . Hamvas Béla és a praktikum!
De lehet, hogy kolléganőm nagyon is tudta már akkor, hogy ez pont nekem, pont most kell!
Más levelezéseket az ember másképp olvas. Másképp az egy címzettnek szólókat és ezek között is másképp a szerelmi vagy baráti levelezést, a „hivatalos” vagy közéleti levelezést , és ez utóbbiaknál nagyon hozzászoktunk a bőséges jegyzetekhez, az indexeléshez – sokszor innen indítjuk a kötetekbe való beleolvasást.
S persze másként olvassuk a levélregényt, vagy a szépirodalmi fiktív levelezést.
Ez a könyv, amint fönt jeleztem is: megtalált. A címzett mintha én is lennék. Amikor először belekukkantottam a „praktikus ok” miatt, már láttam, hogy ez nekem még kell. Egy hónapig várt rám az íróasztalon, és amikor tényleg KELLETT, nemhogy bele-beleolvastam, hanem mint egy izgalmas regényt, faltam, olvastam végig, nem a történet érdekessége (ami egyébként itt szintén nem elhanyagolható, annak ellenére, hogy látszólag nem is történik semmi), hanem a szellemi kaland (hú, ez itt rossz szó, de egyelőre jobb nem jut eszembe) miatt.
„Úgy látom, nehezen viseli el a világról való leszakadását és az egyre növekvő magányt, amelyért az égnek hálát kellene adnia. Amit negatívumnak tart, csupa szociális negatívum és vallásos pozitívum.A kötet végigolvasása során azért néha bosszankodtam is: igen minimális (jó, ha tíz!!!) lábjegyzet igazítja el az olvasót igazán csak néhány, nem is a legszükségesebb dologban, a legtöbb kérdésben viszont magunkra hagy, nincs elő- vagy utószava, de leginkább egy bevezető hiányzik, amelyben szívesen olvasna arról gondolom a többi olvasó is: a kötet válogatás Hamvas leveleiből, vagy csak a fellelhetőket közölték stb.
…az ember a „konstellációjától [sorsától] nem tud megszabadulni, és ilyesmire vállalkozni nem lehet, az ember csak erőit emészti fel a hiába való erőfeszítésben. Amit lehet és kell: ezt a sorsot és a sorshoz való viszonyt teljesen lehetőleg átvilágítani… Megszakítani azt a viszonyt, hogy a sors én vagyok. Nem azonosnak lenni a sorssal. Távlatot nyerni fölötte…
Az ember ne érzékenyüljön el, ha önmagáról van szó. Ne sajnálja magát. Ne érzelegjen…
Amíg az ember magát összetéveszti a sorsával, zavarban tévelyeg. Ki kell vonni magunkat a világból…
…az nyert, aki kompromisszumot nem kötött, nem köt és nem is fog kötni. Összetapossák? Nem boldogság. De ez az összetörés mérhetetlenül több, mint az a kétes nyereség, hogy életének töredékét megkapja.”
És egy aktuális zene két előadásban:
