Leendő idegenvezetők könyvtári foglalkozásának (útvonaltervezés) előkészített anyagába illesztettem Rockenbauer Pál …és még egymillió lépés c. filmjét. A lányok-fiúk egyöntetű, azonnali véleménye : „ez elavult!”
:( :(
3 komment
Tavaly júniusban nyitotta blogját (ha jól érzékelem, egy web 2.0 tanfolyam után) Palik Mária, ETO címmel.
Eddig 17 bejegyzése van, legnagyobbrészt másodközlések. Sejtésem szerint nagyon tudatos lehet a blog „építése”, hiszen az első saját bejegyzés után a 3K-ban közölt írásokat idézi föl a tárgyban olyan szaktekintélyektől, mint Ungváry Rudolf, Bánhegyi Zsolt, Válas György, Vajda Erik, Fejős László, Gyuris György - ama emlékezetes cikksorozatból, amelynek címe: Kell-e még az ETO? E cikkek közé helyezett el megemlékezéseket nagy szakozókról, elméleti ETO-szakemberekről: Babiczky tanár úrról, Mózesné Tomcsányi Katalinról, Fejős Lászlóról. Két bejegyzésben is közöl nagyon hasznos prezentációt a BME-OMIKK katalógusában való keresésről – szerintem igazán kitehették volna honlapjukra is, például a nagyon részletes katalógushasználati útmutató részeként vagy azzal párhuzamosan!
A tavalyi nyári bejegyzések után most februárban is van egy post, várom a következőket, és talán majd beilleszti HM is a magyar könyvtári blogok jegyzékébe is.
Jó olvasni újra fontos gondolatokat kedvenc témánkról, például Ungváry lassan szállóigévé vált mondatát:
„Az ETO szép.” ,vagy a fentiek közül bárkiét (no, akkor már harmadközlés), például Vajda Erikét:
„a használókat saját érdekükben a tájékoztató könyvtárosoknak tanítaniuk kellene információt keresni, hiszen sajnálatosan tipikus jelenség, amikor nem is differenciáltan, hanem minden mezőben megpróbálnak azok szerint a magyar szavak, vagy szóösszetételek szerint keresni, amelyeket megfelelőnek tartanak, természetesen törvényszerűen (és a kivétel csak erősíti a szabályt) még akkor is siralmas eredménnyel, ha találtak valamit és az tetszik is nekik.”vagy Bánhegyi Zsoltét:
„…az ETO-val az a baj, hogy nehéz. Az info-, edu-, és egyéb -tainment világuralma idején igazi, `pokemon` sikere csak az előre megrágott ételeknekA blog olvasása nyomán eddigi tapasztalataim módszeres ellenőrzésére adtam fejem a könyvtári Opacokban való keresésről.
van. És rém sajnálatos, de az ETO sikeres használatánál mindkét oldal (könyvtáros–olvasó) bizonyos erőfeszítésére szükség van.”
A helyzet kissé csalóka: attól, hogy a könyvtárakban alkalmazott szoftver lehetőséget ad az ETO-ra keresésre, nem biztos, hogy maga a könyvtár a mai napig is ellátja a bibliográfiai rekordot ETO-jelzettel. Például a M. Képzőművészeti Egyetem katalógusában 745-re keresve 9 találatot kapok. A ZMNE katalógusában lehet osztályozási jelzetre keresni, de ezen a szakrendi raktári jelet értik. Még a FSZEK katalógusában is érdekeset látni: bármilyen lelőhelyre beállítva 788-ra keresve 12, a Zenei gyűjteményre beállítva 48 találatunk van, ugyanakkor klarinét tárgyszóra 600!
Nem is beszélve a Liszt F. ZME könyvtárában talált 58 db 788-as találatról! Itt meg tárgyszóra nem tudunk keresni, ha a „bármelyik mező”-re állva beírom a klarinétot, 258 találatom lesz.
Az MTA könyvtárában természetesen lehet keresni ETO-jelzetre pompásan (Aleph!!!), a katalógussal kapcsolatos tájékoztatóban azonban ez olvasható: „ az olvasószolgálati pultnál megtalálható az ETO nyomtatott kiadása és a tárgyszavakat tartalmazó tezaurusz.” :)
Egyáltalán nem kereshetünk ETO-jelzetre a BCE, az OIK, az OPKM, az SZTE katalógusában; és keresni lehet, de találni nem lehet szakjelzetet az OMgK –éban.
A megyei könyvtáraknál is van néhány katalógus ETO-ra keresési lehetőség nélkül: Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs.
A megyei könyvtárak „etózási” szokásairól érdekes összehasonlítást kaptam azzal, hogy egy szakjelzetre, történetesen 636-ra kerestem. A találatok száma megyénként: Bács-Kiskun: 1158, Baranya: 10 (csak raktári jelzetet értenek rajta), Békés: 24, BAZ 21, Csongrád: 6, Fejér 1106, Komárom: 1054, Nógrád: 6, Pest: 3445 (!), Tolna 6, Vas: 1252, Veszprém: 80 (ugyanitt kutya tárgyszóra 169), Zala: 916 . Tehát lehet levonni azt a következtetést, hogy 5 megyei könyvtárban él még az ETO???
Ugyanakkor kiemelhető, példás a katalógusba épített és jól használható tezaurusz Somogy és Győr-Sopron megyei könyvtáraiban!!!
És vissza Ungváryhoz:
„A magyar ETO tönkre fog menni.”– mégpedig annak ellenére, hogy megszületett konzorciumi ill. egyéb összefogással a magyar ETO új kiadása. Mert nem (csak) ezen múlik.
8 komment
Hétfőn és tegnap is : inkább a Jásznaja Poljana (ill. Asztapovo)...
Ma meg egymásra találtunk egy könyvtáras verssel az Ezredvégben.
Melyik sort is idézzem ? (az összeset kellene)...
"Igyekszem a számítógépek és örökre ittragadt
szépségek fölött eligazodni lábaid és könyveid útján.
...ne hidd, hogy a perzsa áradat, mely közelít felénk,
megkímél téged pusztító tüzétől, könyvtár."
(Körömi Gábor: Thészeusz az athéni könyvtárban)
2 komment
„nem emel be már senki semMizser Attila: nem emel be
nem vesznek szóba se számba
a magamfajta mit tegyen
hogy legyen kanonizálva
én nem vagyok rest sem hanyag
hiszek az elméletekben
jauss derrida nem szakaszt
meg tőlük nem kell gebednem”
Van az ELTE BTK-s hallgatóknak egy komoly folyóirata, az Első Század. Hát igen, ők már a huszonegyedik század gyermekei, s azok közül is az elsők. A lap 2008-ban lépett épp a 7. évfolyamába, mi most jutottunk hozzá a nyomtatotthoz a 2009. évi számokkal együtt. Figyelemre méltó tanulmányai közül Juhász Dóráé tetszett meg leginkább. Címe: A blog-költők és az up-to-date kánonok : avagy a link-líra, komment-kritika és a filológus.
Az írás olyan elemi kérdéssel indít, minthogy: mi az irodalom?, de hamar eljut annak megállapításáig, hogy
„…az internet-kultúra egészen speciális műfaj-hibrideket, sajátosan működő művészeti ágakat, vegyes formákat teremt…” .„Hogyan működik ez a különös ’up-to-date líra’ alkotói, alkotáspszichológiai, kritikai és befogadói, befogadás-esztétikai szempontból? … Hogyan írja felül a kánonképződés sajátos folyamatát …az ’internet-kompatibilis’ szépirodalom?” – teszi fel a kérdést a szerző, majd írása további részében erre válaszol.
Lényegre törően szemlézi a néhány év óta oly divatos irodalomtörténeti téma, a kánon és kanonizáció legjobb szakirodalmát, és szemelgeti ki belőle a hagyományos és online kultúrában működő kánonok összehasonlításához legalkalmasabb megállapításokat, mint például azt:
„…az irodalmi kánonban nem csupán szövegek vannak, hanem befogadói magatartásformák, vélemények és reflexiók. A kánon… viszonyítási pont… nélküle nincs megértés, befogadás”, de újítás sincs. Valamint: „A kánont rombolni kell az éltetés érdekében.”
„A blog-kultúra kánon-képző…ereje nem elhanyagolható.” Kulcsszó: a közösség.
„…ez a folyamatosan változásban lévő mikroközösség egyéni szempontrendszerek alapján ugyan,…. de kitermeli a saját periodikusan frissülő ’mikro-kánonját’.”Juhász Dóra azt mondja, hogy egy líra-blog nem csupán a költő és a (kritikus?) olvasó találkozásaként értelmezhető, hanem nyitott alkotási folyamatként is. A kommentek révén pontos kritikai hozzászólások, miniatűr műelemzések is jelenhetnek meg – „intenzív reakciók születnek, nagy koncentrációban, gyors ütemben”. Ez pedig úgy befolyásolhatja a költői szöveg szerzőjét, hogy magát a verset is megváltoztatja. Klasszikus „kézirat” tehát itt nincs is.
Az irodalmi blog-felület folyamatosan mozgó struktúra,… dinamikusan változó antológia. A blog-költő a hozzászólásokra írt válaszaival segítheti műve befogadását, értelmezését, támpontokat adhat megértéséhez.
Mivel hiányoltam a tanulmányból, lábjegyzeteiből illetve bibliográfiájából a hivatkozást a szerző által olvasott lírai blogokra, a neten próbálkoztam megkeresésükkel.
Azt hiszem, leginkább a Körhintára illenek rá a szerző megállapításai, hiszen itt tényleg megfigyelhető a kommentek elemző, kritikai jellege. A többi verses blog nagyon egyenetlen színvonalú és kevés kommentet tartalmaz.
3 komment
Újabban a könyvtári blogok mellett rendszeresen fölkeresem a gasztroblogok „krémjeit”, és nagy élvezettel olvasom bejegyzéseiket. Nem recepteket keresek, de elképzelem, milyen finom ízek születtek a bloggerek keze alatt. Nem nehéz. Legtöbbjük fantasztikusan szép, (mesteri!) ételfotókat is produkál.
De ez még hagyján! Ezek a blogok elsősorban nem is a főzésről szólnak, de – és egyáltalán nem direkte, hanem a sorok között, s a fotók által is - e nők kultúrájáról is. Ahogy az ételeket szervírozzák – a patyolat asztalneműről, az egyszerű, de ízléses tálalóedényekről, evőeszközökről. A kreativitásukról és kézügyességükről pl. befőzés során. Ahogy a családjukat összefogják. Ahogy a gyermekeiket nevelik (mindnek gyermeke van, nem is egy!) Ahogy gondolkodnak a világról: vásárlásaik, a alapanyagok, a maradék felhasználása, ünnep, ajándékozás stb. kapcsán. Az egymás iránti tiszteletről, ami kommentjeikben megnyilvánul.
Nem egy bloggernek írói vénája is van!
És legtöbbjüknek köze (sok köze!) van a könyvekhez is : rendszeres olvasók.
Néhány hete figyeltem föl legújabb körkérdésükre (mert igen gyakran küldenek egymásnak körkérdést), amely könyves élményeikről, szokásaikról tudakozódik. A kérdések (természetesen) nem olvasásszociológiai célzatúak , vannak közöttük fölöslegesek (hányadik oldalon tartasz a mostani könyv olvasásában; könyv által okozott baleset), butácskák is (kétszer is rákérdeznek a mosdóban, budiban olvasásra), de olvasva néhány válaszsort, bizony szórakoztatók!
Amikor végigolvastam egy válaszlánc első néhány részét, egy pillanatig arra gondoltam, talán lehetne összesítést készíteni, hogy „mit olvasnak a gasztrobloggerek”. Össze is ollóztam tíz blogger válaszait az egyes kérdések után (többet akkor nem tudtam felgöngyölíteni), várva, hogy majd a következőket is összegyűjtöm.
Mára persze eredeti ötletemet elvetettem, de azért az eddig jellemzőnek tetsző elemeket megjegyzem:
Az 1. kérdés (életed legrosszabb könyvélménye) meglepett, mert többen a kötelező olvasmányokat (vagy azok közül egyet-kettőt) jelölték meg.
A 2. kérdés ( mi volt életed legnagyobb könyvélménye) és a 8. (jelenleg olvasott könyv) válaszai a legnagyobb heterogenitást mutatják Durrelltől , Leon Urisig.
Viszont a 14. kérdésre (mi az, amit többször elolvastál) többen írták válaszukban a Jane Eyre-t.
A 3. kérdés (a könyv, ami a frászt hozta rád, félelmet keltett) válaszaiból arra lehetett követni, hogy a gasztrobloggerek aktív King- és Cook-olvasók.
Az első olvasott könyvre legtöbben nem emlékeznek, a mikor szoktál olvasni?-ra a válasz általában a sokszor, folyamatosan, bármikor.
S mi a „nem, nem, soha”?
a legtöbb válaszadó gasztroblogger
- nem hagyja keze nyomát a könyvön (vigyáz rá),
- nem befolyásolja a könyvválasztásnál a könyv oldalszáma,
- általában nem szokott hátralapozni, hogy megtudja, mi a vége,
- nem vezet olvasónaplót olvasmányiról.
Viszont fele-fele arányban tartották fontosnak a könyv borítójának milyenségét, befolyásoló hatását.
Ma, amikor újból felkerestem a „válaszláncot”, mit látok? Február elsején indítottak egy új blogot: Konyhasónapló címen. A klub tagjai között egyelőre nem mind látom azokat, akiknek a válaszait eddig összesítettem, de újabb érdekes blogokat fedezhettem föl.
5 komment
A Tiszatáj alapítványának kurátora, a lap szerzője is volt Vekerdi László. Halála után a februári számban az Egy szabad ember (születésnapjára 2004-ben kiadott) kötetből vett idézetekkel emlékeznek rá. Ebben kapott helyet Herczeg János és Staar Gyula interjúja a polihisztorral.
„a rendőrségen elkérték a személyi igazolványomat, amelybe az volt beírva, hogy klinikai adjunktus. A rendőr megkérdezte: maga orvos volt? Mondom, igen. Adjunktus? Igen. Aztán most könyvtáros lett? Igen. Ez már sok volt neki: Na, apukám, ne csináljon itt rendőrviccet, ne nézzen engem hülyének! Ha valaki egyszer orvos volt, az nem megy el könyvtárosnak. … gyorsan beírta, hogy szakképzettsége nincs.”Vekerdi László az MTA könyvtárában is dolgozott (1970 óta). Szerencsére sokat lehetett hallani a rádióban, oda kellett figyelni jellegzetes hangjára, bámulni hatalmas tudását, ismereteit, ahogy az összefüggéseket láttatta, és főleg otthonos mozgását minden korban, minden földrajzi helyen.
Szólj hozzá!
A nyomtatott lapok válságáról szóló hangzavar közepette azt nem értem, miért nem szól már valaki az elektronikus újságok "elavultságáról" is!!!!!!!!!!!
A két vezető hírportált is naponta nézem. És egyre többször látom első helyen ugyanazzal a fotóval ugyanazt a cikket. Elemző írás meg alig olvasható. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos rovatok vagy hiányoznak , vagy alulreprezentáltak. A kultúrát például cikinek tartják leírni ? – rövidítik, fölszabdalják. A rovatot meg megtűzdelik bulvárral. :(
Szólj hozzá!
Azt hiszem, városunkban ma a Metro(pol) a legolvasottabb. A könyvtár bejárata előtt, ahova szerelték, ládáját kora reggel tölti meg az újságkihordó, majd kezdenek rájárni egyre sűrűbben a rendszeres „fogyasztók”, elsősorban a 60 év fölötti férfiak . Olvasóinknak néhányat a ruhatárosok behoznak, hogy nekik is maradjon, hiszen a láda 10-re már ki is ürül – gondolom, a város más Metro-pontjain is.
Hírlapolvasónk délelőtt a legforgalmasabb. Ilyenkor járnak (ide is) a környékbeli öregurak, hogy ők legyenek a friss hírek első fogyasztói. Előszeretettel veszik mindegyik lapot maguk elé, és szép sorban olvassák. A kérés mit sem számít, hogy egyszerre x lapot…, mert mások is olvasnák… Körülbelül tudható politikai irányultságuk, ez talán a lapok olvasási sorrendjében nyilvánul meg, egyébként mindent elolvasnak, hogy jól értesültek legyenek.
Aztán, néha, ki tudja miért, egy óvatlan pillanatban valamelyikük egy friss lappal a zakó alatt kisétál az olvasóból, majd másnap reggel visszalopja az égen-földön is keresett újságot. Talán még egyszer el akarja olvasni? A szomszédnak megmutatni? A feleségnek fölolvasni?
Amikor lépcsőházunkba költöztünk, mindenki járatott valamilyen újságot – legtöbben a megyei napilapot. Aztán hirtelen egymás után mondták le az előfizetést, mára már csak az én postaládámba dob a kézbesítő rendszeresen napilapot.
70-80 éves közeli ismerőseim is még két évtizede rendszeres újságolvasók voltak – ma csak az ingyenes lapokat és a reklámújságokat böngészik. Nem is egy közülük azért mondta le a napilapot, mert bosszantotta , mennyire pártoskodó a lap hangvétele.
Gyakran utazom vonaton. Ritkán látok közéleti napilapot útitársaim kezében. A középkorú férfiak a napi sportújságot olvassák, korosabb hölgyek legfeljebb a Nők Lapját, a nagy többség (már a kevésből, aki olvas) Blikket vagy/és Kiskegyedet.
Szólj hozzá!
Most vettem észre, hogy A Kémia Tanítása című tantárgy-pedagógiai szaklap 2009. szeptemberi számában egy érdekes cikk jelent meg mégpedig az Oroszlánkörmök című rovatban. (A rovatról annyit: itt közölnek a még egyetemista hallgatók színvonalas dolgozataiból összeállításokat.)
Horváth Lívia (ELTE TTK Kémiai Intézet hallgatója) írásának címe: Kémia a detektívregényekben (Agatha Christie krimijeiben) – kémia a bűnüldözésben. A cikk első részében a szerző bemutatja, A. Christie hogyan került kapcsolatba a kémiával (az első világháborúban patikában dolgozott, letette a gyógyszerészasszisztensi vizsgát is), valamint írói sikereit, aztán táblázatba foglalja, mely regényében milyen méregfajtát szerepeltet (nagy szakértelemmel): sztrichnin, koniin, physostigmin, nitroglicerin, taxin, veronál, cc. HCL, hangyasav, oxálsav, evipan, morfium, klorálhidrát, hioszcin, kálium-cianid, arzén, tallium.
Majd megismerkedhetünk röviden a törvényszéki kémia fejlődésével, ennek során azzal, hogy az ókorban például kitették a holttestet a szabad ég alá, és ha a ragadozó madarak nem nyúltak hozzá, megállapíthatták, hogy az áldozat mérgezés által halt meg.
A dolgozat harmadik része igazán szakmai: ismerteti néhány méreg (arzén, morfium, sztrichnin, cián, veronál ) kimutatásának módját a múltban és a jelenben. De innen tudtam meg azt is (lehet, hogy ezt illett volna már tudnom vagy kikövetkeztetnem) , hogy a veronál Rómeó és Júlia városáról, Veronáról kapta a nevét.
Szólj hozzá!
Eltűnt itthoni gépemen a Mozzilla felső menüsorából (File, Szerkesztés, Nézet, Előzmények, Delicious, Eszközök, Súgó) a Kedvencek menüpont. Igaz, hogy megtalálom kedvenceimet az oldalsávban, azonban nem tudok új oldalt hozzáadni (csak Delicious). Informatikus kollégáim sem tudnak segíteni, ilyet még nem láttak.