Az is egyfajta aktatologatás, amit a héten megtapasztalhattam . A nyáron különböző városi bíróságoknak elküldött összesen 30-nál is több fizetési meghagyási kérelmünkre reagáltak – nagyjából egyszerre. Azonban kiderült, hogy van bíróság, amelynek speciális „kívánságai” vannak. Amit egységesen kértek: nyilatkozzunk, volt-e folyamatban a felek között közvetítői eljárás. (Ezt néha elfelejtjük rögzíteni (régi űrlapokkal dolgozunk), pedig 2005 óta fontos.) Értem a lényegét, de azt nem tudom elképzelni, hogy egyetlen könyvtár is alkalmazná ezt.

Csak a mi városi bíróságunk kéri a két tanú aláírását és lakcím- megjelölését. Egyik kollégám – papája jogász volt – azért nem hajlandó tanú lenni (pedig csak a jogosult aláírásának hitelességét kell tanúsítani), mert szerinte a kerek bélyegző megléte ezt az igényt „kizárja” ; a többiek azért nem, mert félnek a kötelezett zaklatásától. Hát kénytelen vagyok ezt is magamra vállalni.

Egy messze-város városi bírósága pedig rákérdezett, hogy a kb. négy éves tartozásnál miért éppen 8 % kamatot kérünk – valamint részletesen tájékoztatást adott a kamatszámítás (igen bonyolult) módjáról. Utolsó mondatában azt írja, ha nincs más kamatigényünk, úgy veszik, mintha az érvényben levő számítás szerintit kérnénk.

Szóval mi örülünk, ha az olvasó megijed a három felszólítás utáni bírósági levéltől (a legtöbb ilyen), visszahozza könyvtartozását (újabban videót, DVD-t), elkérjük a postaköltséget és a késedelmi díjat, és a kamatról elfeledkezve útjára bocsátjuk. No, ezután nem így lesz!!

A/5-ös lapra írtam meg a hiánypótlást, és egyetlen borítékban adtuk föl a húsznál több, a városi bíróságunkhoz írt levelet, hogy példát mutassak takarékosságról. Ugyanis mondanom sem kell, hogy a bíróság ugyanannak a jogosultnak kötelezettenként külön borítékban küldte a leveleket. Vajon ennek mi értelme lehet?