Az ominózus napilapcikk szakmai (jogos) nagy vihara után, gondolom, a vita lezárásának szándékával ismét megszólalt a vihar előidézője. Az aktuális helyzetre leképezve ismét előadta – igen, a tőle megszokott alapossággal, logikus gondolatmenetben - „mániáit”, amelyek közül egy-kettő többünknek is szívügye. Ilyen az állományapasztás kérdése is.

A mai levélben ez áll:

„Azon tűnődöm, hogy mikor mondta / mondhatta volna a szakma, hogy most aktuális a helyzet tisztázása, az állományok rendbetétele? A probléma szakmán belüli azonosítása óta (legalább 15 év) nem mondta.”

– Hát dehogynem mondta!!! Vajda Kornél okos cikke a 3K-ban éppen 2004. januárjában nagyot szólt (nem vihart kavart, hanem továbbgondolásra, tettre késztette a könyvtárosokat!!)

Környezetemben (mondjuk: egy régió) több városi könyvtárról tudom, hogy a közelmúltban igazán nagyarányú selejtezést végeztek (többen kényszerűen, a szűkös hely miatt, többen alapos szakmai megfontolásból), a kistérségi <községi> könyvtárak esetében pedig a kistérségek megalakulása óta - tömegesen ! - az állományok igazi megújulásáról beszélhetünk !

Ahol nem történt meg , és nincs napirenden az állomány folyamatos elemzése, ott bizony egyrészt valóban az adott könyvtárosok alkalmatlansága, lustasága… miatt nem. De ebből, nem hinném, hogy ilyen általánosításra ragadtatni magunkat igazságos volna!

Másrészt azt is tudni kell (vajon, van-e erről országos áttekintése az ítélkezőknek), hogy nagyon sok városi könyvtárban 3-4(!!) főre csökkent a könyvtárosok száma – igen leterheltek, és bizony a tevékenységek rangsorában első helyre az elektronikus katalógus feltöltése, honlapkészítés, helyismereti dokumentumok digitalizálása, használóképzés, sok-sok rendezvény szervezése kerül (mert bizony, ez hoz pályázati pénzt a konyhára, mégpedig nem állománygyarapításra!) …

Ettől függetlenül magam is égető problémának tartom a „porosodó” állományrészek megszüntetését, és bizonyára többekkel együtt a föltétlenül, mielőbb elvégzendő  feladatok között tartom számon, napirenden. Azt azonban egy percig sem hiszem, hogy ez lenne a (potenciális) könyvtárhasználat legfőbb gátja, a könyvtárhasználók keserve, és kulcsa a

„szerzeményezési pénzek leghatékonyabb elköltésének” (idézet tőle)!!!!

A címben megelőlegezett ellentmondás pedig:

A levél elején:

„nem hinném, hogy egy cikk (és ismertetései) alapján messzemenő fenntartói döntések születnének.” ,

a vége felé:

„E cikk hozzájárulhat azon gyakori használói vagy fenntartói tévedés megszüntetéséhez, hogy a sok kötetes könyvtár ab ovo a jó könyvtár.”

Akkor hogy van ez?

Azt hiszem, amikor fenntartóról beszélünk (-nek), sokszor olyan misztikus ködben, de biztosan valami „fönti” dolog lebeg szemü(n)k előtt. Pedig hát tulajdonképpen az adófizetőkről lenne szó igazán. A gyakorlatban azonban nagyon sokszor (természetesen az általánosítás itt sem helyénvaló!!!) a”hivatal”, a könyvtárat hírből halló (!!!), oda nem járó, legföljebb a titkárnőt odafuttató, a szakmai szempontokat lesöprő, átgondolni véletlenül sem akaró (tudó), a könyvtárhasználók véleményét hírből sem halló (!!!) emberei döntenek az intézményekről. Hát szerintem emiatt fogadták néhányan szinte hisztérikusan a cikket, és nem a „mundér becsülete” védelmében.

És végül :

„Az apasztástól visszatart sok könyvtárat, hogy a folyamat túl munkaigényes. -- E cikk ráirányíthatja a szakmai döntéshozók figyelmét arra, hogy a szabályozás racionalizálása időszerű.”

Annyira nem tudják racionalizálni a szabályozást, hogy a munka ne legyen munkaigényes. Mit lehetne elhagyni? A törlési jegyzék készítését? A felajánlást? A könyvből való „kiütést”? Az állományból való kivonás mérlegelését? (Vajda Kornél az említett cikkben a leltárba vétellel kapcsolatban sürgeti a szabályozás módosítását.)