A Kortárs 4. száma egy könyvtáros-elbeszéléssel kezdődik. Amolyan önéletrajz-töredék – jó kis (régi) szakmai címmel: Szoros betűrend (lehet, hogy a mai könyvtárszakosok ezt már nem is tanulják?), itt-ott valós, máshol elváltoztatott nevekkel (pl. rá lehet ismerni Kamarás Istvánra és másokra). Írója a költő Győri László, aki több könyvtárban dolgozott, de igazából – valahogy ebből az írásból is úgy látom – mintha sosem élte volna bele magát. Pedig az első mondata is:

„ A könyvek, az olvasók diktálták a sorsom…”

És később:

„Könyvtárosnak születtem, empirikus, aprólékos természetemnek nagyon is megfelelt az a szakma, amit műveltem…”

Ilyen skatulyába teszi a könyvtárosságot, mint könyvtáros:
„Nem észmunka, nem észmű az egész, teljesen külsőleges, formai, igen ebben a pillanatban ébredek rá: olyan munkával töltöttem el az életem, amely az elmét egyáltalán nem köti le, nincs benne gondolat, új eszme; értelmiségi, de segédmunka.”

Azért talán nem mindenki így éli meg...