Már régóta akartam írni róla. Ma meg már azt gondoltam, késő.
Szóval szeretem, amikor érzem, olyan időben élek, amikor valami átfordul valami másba. Azaz az átmeneti időszakot „lefülelni”. Persze tulajdonképpen mindig átmeneti időszak van. Lehet, hogy minden időszakban valaki(k) nagyon érzi(k) az átfordulást. (A paradigmaváltást?) Lehet, hogy ez életkorfüggő? Meg kell ehhez öregedni? Hogy ez az átmenet az élet forgatagából való saját kimenetelünk?
Figyelek, lesem a változás fokozatosságát irtó pici dolgokban is. Például a fekete ingeket a hangversenypódiumon. Amióta a Mezzo tévé nézője – no, azért inkább hallgatója!!! – vagyok, az ingek egyre sötétülnek. Az utca fekete divatja a koncertekre is bevonul. Kezdetben (5-6 éve?) csak bizonyos előadók viseltek fekete inget – főként selymet, bő ujjal, különleges szabással. Aztán egyre többen – együttesek egyöntetűen sötét inggel, ezek feketék és majdnem-feketék: sötétkékek, lilásfeketék, köztük egyszerűbb vonalúak , garbók, pulóverek is. Újabban a kamaraegyüttesek viselete egyáltalán nem egységes. Egyik tag konvencionális fehér ingben nyakkendővel zenél, a másik feketében (sötétkékben, bordóban…), sőt vékony garbóban, pulóverban. A minap egy kettősverseny két szólistája közül az egyik frakkban, fehér csokornyakkendőben, a másik zakó nélkül, sötét ingben.
Ezen a héten szinte bármilyen szólista (hegedűs, zongorista, csellista) szerepelt, mind feketében (sötétben), nyakkendő nélkül (felső gomb kigombolva). (Sőt a Duna tévében még Érdi Tamás is!) A karmesterek úgyszintén. Élen jár ebben Barenboim. (S ha fehér az inge, az csak állógalléros.) Ma meg már minden előadó feketében volt. A zenekari tagok azért még a hagyományos „hangversenyöltözetet” hordják. A (mai felfogásunk szerinti) ünnepélyesség (a mű, szerzője előtti hódolat?) így általuk garantált egyelőre.
Ennél azért az izgalmasabb lehetett, amikor a férfiak rokokó viselete ment át a 19. század sokkal puritánabb öltözetébe… vagy még inkább a két századdal korábbi váltás éppen a pompa irányába!
