HTML

Most került a kezembe a Vendég c. lap régi, 2006. 12. száma (megérkezésekor eltűnt, ma hirtelen megkerült).

Hát ebben meg a gasztronómusok vizionálják az éttermek jövőjét. (Míg olvasom, a „könyvtárak jövője” jósainak szavai is fülembe csengenek.)

Magyar Réka a Repülő csészealjak c. cikkében a PDA-t a pincérnek! c. bekezdésben azt írja, hogy a főleg marketingszempontból előnyös digitális technika megkönnyíti a pincérek és a szakácsok életét is – a touch screen segítségével már manapság is:

„A felszolgáló a monitor érintésével viszi be a rendelést a számítógépbe, és azt bent a konyhában máris látja a szakács…

Innen már csak egyetlen lépés a felszolgáló nélküli éttermek elterjedése…szép számmal akadnak hívei annak az elméletnek, hogy a közeli jövőben megszűnik végre a felszolgálás szerintük túlhaladott intézménye. … a vendégek közvetlenül a szakácsnak adhatnák le a rendeléseiket, a szakács küld egy üzenetet az asztalon álló érintő képernyőre, az pedig odakocog érte, egyúttal a számlát is rendezi.

Arra talán még nem gondoltak a töröljünk-el-minden-pincért-a-föld-színéről elmélet lelkes hívei, hogy a szennyest ki szedi le.”

A cikk végül happy enddel zárul:

„Inkább örüljünk neki, amíg még van pincérünk, becsüljük meg és könnyítsük meg a munkáját kézben hordható kis számítógéppel. …Ebbe be lehet pötyögni még olyan megjegyzéseket is, mint például „finnyás vendég”.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://polcologia.blog.hu/api/trackback/id/tr675011705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása