Azt olvasom a KIT-hírlevélben, hogy hatékonyabb – mert lerövidül a kölcsönzésre szánt idő -, ha a vonalkódot a könyv külső borítóján helyezzük el.
Hát én ezzel szemben – tapasztalataim alapján - azt mondom, hogy hatékonyabb, ha a vonalkódot a könyvben a címlapra, a cím alá ragasztjuk.
A 80-as évek végén kezdtünk vonalkódot alkalmazni. Akkor többen (könyvtárak) úgy beszéltük meg, hogy a hátsó borító „belseje”, azaz a legkevésbé feltűnő hely az ideális a vonalkód számára. Így használtuk legalább 5-7 éven keresztül, mígnem egyik kollégánk föllázadt, mondván, sokat kell lapozgatni egyik kézzel, a másikkal a vonalkód-leolvasót kezelni… - azóta a vonalkód helye, amint írtam, a címlap, ott is a cím alatti , általában üres felület.
Mi szól még emellett?
1. a gazdaságosság! – nem Hollandiában vagyunk, alacsony a beszerzési keretünk, a legforgatottabb könyveket bizony, többször be kell kötnünk. Amíg a borítófedélen (kötéstáblán) volt, minden köttetés alkalmával a kötéstáblával együtt a vonalkód is ment a hulladékba, újra kellett vonalkódot nyomtatni (hatékonyság!!!). A köttetendő könyvek nagyon kis százalékában sérül meg a címlap, tehát az újrakötött könyvnek megmarad az eredetileg legyártott kódja is.
2. a „biztonság” vagy minek is mondjam. Annak idején többször tapasztaltuk, hogy csavaros észjárású olvasók értékes, ritka vagy nagyon keresett könyvek vonalkódját ügyesen kiszedték a helyéről, és finoman, szinte észrevétlenül átrakták egészen értéktelen könyvek (vagy pl. elsőkötetes költők verseskönyveinek) kötéstáblájára. A gyanútlan, lankadó figyelmű könyvtáros meg nemigen vette észre, hogy a „visszahozott” könyv nem pl. Andorka Szociológiája volt, aminek ezután bottal üthettük a nyomát, hanem egy verseskönyv. A cím alatti vonalkód (ahogy a hollandiai külső borítón is) jobban észrevéteti a könyvtárossal, hogy melyik könyvet veszi át.
Az automata kölcsönzés esetében biztosan könnyebb az olvasó dolga – még kinyitnia sem kell a könyvet. Azonban nem hinném, hogy a jól forgatott könyvekre „átlátszó ragasztószalaggal kopás ellen védett” vonalkódot nem kell többször újra ragasztani – ez csak a poros polcokon porosodó könyvek esetében marad ép – látjuk ezt a gerincre ragasztott raktári jelzetek esetében is (vagy lehet, hegy nálunk még a ragasztó is rosszabb???)!
Ma gyorsan megnéztem a nálunk „átfutóban” levő könyvtárközi könyvekbe pillantva, hogy néhány nagy könyvtárban mi is a vonalkódozási gyakorlat.
A kötéstábla belső oldala: DEENK, OGY, KE, GATE
A hátsó borítófedél belső oldala: Békéscsaba, MK
A címlap verzója: Somogyi-Könyvtár -Szeged, SZTE, Salgótarján - MK
Címlap: PTE, Győr MK, KSH, Miskolc- MK –
- nem tudom, ők mióta és miért.
