Már legalább két hete akarok erről írni. Csak hát kissé messze vannak a nyolcvanas évek . Amikor minden nap a tájékoztatás mellett, illetve azzal együtt a szakterületünk visszajövő könyveit magunk (szakreferensek) soroltuk vissza. Napi tapasztalatunk volt minden egyes mű forgásáról, a forgások évszakonkénti, divatonkénti változásáról, az újak beérkezéséről, a könyvek „beltartalmáról” (érdekelt volt a szaktájékoztató azt így is megismerni, hisz a másnapi referenszkérdés erre is vonatkozhatott), arról, hogy melyek a mozdulatlanok, azaz raktárba küldhetők, a raktárból mi az, ami újból szabadpolcra kerüljön, mi az, amit jó lenne akár antikváriumból is megvásárolni…
...vagy ha bárhol kérdez az olvasó egy könyvről, azonnal ujjunkban érezzük: balról a negyedik állvány legfelső polcáról a középtájról fogjuk kihúzni és átadni az olvasónak...
Persze egy jó tájékoztató napi raktározás nélkül is tudja ezt: ezért ez a munkaköre!
Az ujjai azonban enélkül vakok.
Most raktároztam kicsit (persze előtte is legalább havonta egyszer mindig!) – és figyeltem az ujjaimat. Öröm, hogy nem kell mereven a cuttert nézni, szinte automatikusan helyükre kerül a könyv. Ahogy a glédába pofozás közben egy tétova ujjmozdulat mutatja a szemnek: itt valami nincs rendben: egy elsorolt könyvet ki kell venni a sorból!!! – és ez többször megismétlődik. Ahogy az is, hogy az ujjam keres valamit: ami ott szokott lenni, de nincs – kikölcsönözték? elveszett? raktárból kell fölhozni?
Kell ehhez szoftver? vagy elég a kezem, ujjam, a memóriám, a figyelő szemem, agyam, ahogy a körforgást felülről – belülről figyelem???
