Polcológia

Most került a kezembe a Vendég c. lap régi, 2006. 12. száma (megérkezésekor eltűnt, ma hirtelen megkerült).

Hát ebben meg a gasztronómusok vizionálják az éttermek jövőjét. (Míg olvasom, a „könyvtárak jövője” jósainak szavai is fülembe csengenek.)

Magyar Réka a Repülő csészealjak c. cikkében a PDA-t a pincérnek! c. bekezdésben azt írja, hogy a főleg marketingszempontból előnyös digitális technika megkönnyíti a pincérek és a szakácsok életét is – a touch screen segítségével már manapság is:

„A felszolgáló a monitor érintésével viszi be a rendelést a számítógépbe, és azt bent a konyhában máris látja a szakács…

Innen már csak egyetlen lépés a felszolgáló nélküli éttermek elterjedése…szép számmal akadnak hívei annak az elméletnek, hogy a közeli jövőben megszűnik végre a felszolgálás szerintük túlhaladott intézménye. … a vendégek közvetlenül a szakácsnak adhatnák le a rendeléseiket, a szakács küld egy üzenetet az asztalon álló érintő képernyőre, az pedig odakocog érte, egyúttal a számlát is rendezi.

Arra talán még nem gondoltak a töröljünk-el-minden-pincért-a-föld-színéről elmélet lelkes hívei, hogy a szennyest ki szedi le.”

A cikk végül happy enddel zárul:

„Inkább örüljünk neki, amíg még van pincérünk, becsüljük meg és könnyítsük meg a munkáját kézben hordható kis számítógéppel. …Ebbe be lehet pötyögni még olyan megjegyzéseket is, mint például „finnyás vendég”.

 

A PIM és a Jelenkor folyóirat novellapályázatának nyertes novellája a Jelenkor 10. számában olvasható. Írója Latzkovits Miklós, címe: Tisztelt Szerkesztőség!.

Témája - a műből idézve :

" Közel hetvenéves vagyok, orvos. ... Egy betegem haláláról akarok írni, aki három évvel túlélte a halálát. Azért élte túl, mert olvasott. Tehát: nem volt vérkeringése, nem lélegzett, de olvasott és élt..."

"Olvasó a lábát sem tette ki soha szülővárosából, de százszor és ezerszer többet látott a világból, mint a hivatásos turisták, százszor és ezerszer többet élt náluk, és a könyvek segítségével képes volt oxigén nélkül lélegezni..."

Néha jó egy kis hétvége – ha az írnivalókat nem is pótolja az ember, legalább a félretett olvasnivalók egy része elfogy.

Most érdekes egybeesésként éltem meg az egymás után olvasott farmertörténelmet a HVG legfrissebb számában , Joanne Finkelstein: Sikkelméletét a Café Bábel 2007. 54. számában, valamint Napirajz-blog kommentjeit , amit a Henrietta- és a sajtó.klog is idézett.

Csak a Sikkelméletből idézem a legfontosabbakat:

„Minden divat kétértelmű – hiszen maga a kérdés eldöntetlen, hogy az adott divat vajon konfrontáló vagy megerősítő jelentést hordoz-e… honnan tudatja a szemlélő, hogy a külső megjelenés mikor esik egybe azzal, amit jelent? … képtelenek vagyunk kiolvasni a kor jelzéseit, hacsak nem klisék és sztereotípiák formájában.

A divat alábecsült társadalmi erő. Nemcsak gazdasági kolosszusként működik hatékonyan, hanem társadalmi gyakorlatokat is módosít…

Egy divatos életstílus elemei egytől egyig a test árucikké válásának technikái. A test az esztétikai újítás terepévé és az időszakos feljavítás tárgyává válik…

A divat alapvető paradoxona abban rejlik, hogy nem képes az egyént mint igazán különbözőt megmutatni. Miközben a divatokat adott esetben a megkülönböztetés garanciájaként igyekeznek ránk tukmálni, a divat követése éppenséggel a társadalmi homogenizálódás eszközének bizonyul.”

Magam is sokszor éreztem eddig, amit Anima egyik bejegyzésében olvastam: az írás megtalált engem (vagy fordítva: rátaláltam a magam könyvére?)

Mint most is.

A Ligetnek nagyon szeretem tematikus számait - a fölkért szerzők az adott témát valóban sok új, többször egész különös látószögből mutatják be, járják körül. (Újabban más – neo – folyóiratok esetében azt érzem, a tematikus számok szerzőik erőszakos egyénieskedéseit közlik (kénytelenek közölni), pl. a témára fütyülve mondják a magukét, csupán a textusba illesztik a témaszót vagy –kifejezést.)

Szóval éppen meg akartam indokolni blogomban, hogyan is lett nevem Szakrend, valamint miért kezdem kommentjeimet újabban blogom nevével – Polcológia – aláírni, amikor kezembe került a Liget novemberi, a „név”-hez kapcsolódó tematikus száma. Kiss Lajos András izgalmas filozófikus esszéje és még három személy – köztük egy könyvtáros, Nagypál László – magával ragadó hozzászólása továbbgondoltatta velem névválasztásom ill. –változtatásaim mibenlétét, történetét is.

A számomra legfontosabb gondolatok a lapból:

„…a szónak és a névnek nem kizárólag ismeretelméleti funkciója van, hanem a szavak által egy eredeti, korábban nem létezett létréteg jelenik meg a kozmoszban… a fenomenális és a noumenális világ nem egymástól abszolút elkülönült szférák, mert a név hidat ver közéjük. … A név mágikus ereje a személynevekben jelenik meg legtisztábban. A nevétől megfosztott ember olyan, mintha nem is létezne. (Florenszkij)

A név és a személy egymástól elválaszthatatlanok. … A név nem hang, a név maga a dolog ereje.(Loszev)

…a név elvesztése vagy felcserélése valamiképpen a személy transzformációját is kell, hogy jelentse: új névvel új emberként kell újjászületnie. Néha persze van ok a név megváltoztatására. Akár azért, mert a névadó tévedett…

a név különleges energiája iránti tiszteletet nem lehet kizárólag megszokással magyarázni… A nevek tömörítések, energiacsomók, amelyeket hiába próbálunk „szétanalizálni”, mert a névtömb megbontásával elszökik előlünk a benne sűrűsödő energia.”

„A nevünk tehát egy bizonyos világösszefüggésben betöltött szerepünk jele. … A nevek mögött összesűrűsödik a sors, és jelentéssel telíti azokat. Aki nevet változtat, másik világba jelentkezik.

A nevek és identitások sokszorozódását leggyakrabban az internetes fórumok világában tapasztalhatjuk, ahol mindenki maga választotta néven(ún. nicken) szerepel.

A nick mögött összesűrűsödött sors törlésének, lecserélésének és önkéntes alakításának lehetősége – legalábbis ennek eredménye – az oka, hogy Jean Valjean ellenlábasait, a legsúlytalanabb neveket a világhálón kell keresnünk.” (Ács József)

A minap mérgemben indítványozni akartam ilyen szűkebb (pl. klogos) körben a három T jegyzékének közös, folyamatos „vezetését”.

3 T úgymint: Tarthatatlan, Tűrhetetlen, Tegyünk érte (/ellene?). Mire gondolok? Hát például: (most inamba szállt a bátorság, ezért Tűrhetetlent nem is merek így indításként példaként említeni)

Tarthatatlan, hogy 2002 óta még mindig nincs az IKER-nek utóda, pedig már többször beharangozták indulását, és úgy tudom, több könyvtár(os) összefogásával készül! A napi tájékoztatásban óriási hiányát érezzük! (A Matarka nagyon jó, hogy van, de mégsem pótolja teljesen!)

Tarthatatlan, hogy a néhány éve minőségbiztosításban részt vevő könyvtárak közül párnak a honlapján még mindig a 2004-es felmérés eredményei olvashatók.

Tarthatatlan, hogy a (nem nevezem meg, melyik) lelőhely-adatbázisban még mindig nem tudunk keresni mind az 56 könyvtár katalógusában – még az utóbbi évek beszerzései között sem! …hogy a duplumszűrés még mindig nem oldódott meg.

Tegyünk érte, hogy annak idején pályázati pénzből összeállított , jól használható adatbázisok (pl. KIA) folyamatosan bővüljenek (PARTNERSÉG!!!)

Tegyünk érte, hogy a jól használható webkat.hu (vagy ahhoz hasonló) induljon újra!

Tarthatatlan, hogy micsoda értékeket hagyunk veszni szakterületünkön, vagy a fürdővízzel kiöntjük a gyereket is, ugyanakkor milyen avatag dolgokat hagyunk vegetálni sőt virulni!

Nem folytatom. Talán nyitott kapukat döngetek!?

Azért ma – halottak napján -inkább csak szépeket: megindító beszélgetéseket, gondolatébresztő mondatokat hallottam a rádióban, meg zenét, zenét… (Nagyon szeretem a Bartókot és a Kossuthot! )Korzensky R. idézett Zelk Zoltán egyik verséből, és elszomorít, hogy nem ismertem eddig (vagy nem figyeltem föl rá). Elő is vettem a kötetet.

„Hajolj fölém, bárhol vagy is,

mert ha egy pillanatra is

elveszítem az arcod,

elveszítem az arcom.

Hajolj fölém, mert nincsen arcom,

ha nem hajol fölém az arcod.”

Már majdnem nyitottam egy privát blogot, mert azt gondoltam, az alábbiaknak semmi köze a könyvtárhoz, de aztán… Tényleg semmi köze, de valami asszociációval mégis összehozható.

Szóval a reggeli hírekben egy kisfalu polgármesteri hivatalának eljárását kifogásolták, mivel halottak napjára azon sírokra, amelyekre nem váltották meg a „használati díjat”, akasztottak egy értesítést, amelyben fölhívják erre a hozzátartozók figyelmét (se nevet, se címet nem tüntetnek föl az értesítésen –nyilván).

Az ügy kapcsán országgyűlési képviselői interpelláció (vagy mi) fog fogalmazódni, merthogy kegyeleti és adatvédelmi aggályai vannak – állítólag többeknek .

Nem értem, hogy ebben az új demokráciánkban mily túlzásokba tudnak esni egyesek, mennyire elrugaszkodnak a valóságtól, a mindennapoktól! Azt ajánlja egy jogtudó (nem jogtudós), hogy a hivatalban nyilvántartott személynek (akkori címére, merthogy az is nyilván van tartva) -, aki 25 éve megváltotta a sírt – küldjenek levelet. Hát ilyen blődlit!

És most jön a könyvtári hasonlóság. Épp a napokban jött be egy középkorú nő felháborodva, miért küldtünk neki felszólítást a 7 éve kikölcsönzött könyvek (köztük egy értékes festészeti album) ügyében ?! Egyébként is 7 év alatt elévült az ügy - tudatta velem e szintén jogtudó hölgy , hogy hibáztunk. Ekkor elmondtam neki, hogy bizony nem először küldtünk felszólítást, hét éve folyamatosan nyomozunk utána, mert nem jelentette be, hova költözött (többször egymás után), bár beiratkozáskor ezt a kötelezettséget aláírta, és az újabbnál újabb helyekre el is … szóval bottal ütöttük a nyomát, míg végül elértük…

A dolog vége: belátta igazunkat, azonban – mindenre felkészülve „elővette”: bemutatta állapotos, alig húsz éves lányát és pöttöm unokáját, „hogyan fizessem ki ezt a sokat az albérleti díj és családom eltartása mellett??!!” A késedelmi díj nélküli gyűjteményi érték kifizetését viszont a fizetése kézhezvétele (mínusz 40ezer albérlet) utánra megígérte (?!)

Az eset nem egyedi. A késedelmeskedő olvasóknak elküldött 3., tértivevényes felszólítás közül nagyon sok jön vissza „ismeretlen” címen, így egyik kölcsönző munkaköri leírásába tételesen belekerült a lakcímnyomozás.

1.

Hogy lehetett ilyen szerencsétlen címet adni a Lupe ez évi októberi száma első (vezér?) cikkének: A könyvtár elavult! (írta Kozák Tibor), holott éppen ellenkezőjéről szól: bemutatja egy végzett, laptopot (netet) és könyvtárat (annak új szolgáltatásait) egyaránt aktívan használó bölcsész könyvtári „eseteit”, interjút közöl Fodor Péterrel a Könyvtárak összefogása kapcsán?!

2.

Éppen „ugrani” akartam a folyóirat-olvasóba új felfedezettemmel, Varró Dániel: Unalmas őszi vers az unalomról című versével, amely a Versmondó 3-4. számában jelent meg, amikor leellenőrizve a google-ban azzal szembesültem (egy újszülöttnek minden vicc új): a vers már megjelent a Beszélőben 2000-ben, és olvasható a neten is.

Mégis muszáj belőle idéznem:

„Én, személy szerint egészen kedvelem, ha annyi részen

át megy egy külföldi, marha sorozat…

És azóta, mit tagadjam, leckét, verset abbahagytam,

örökösen este hat van, nyirkos, őszi szél eseng,

s hollómmal megosztva széket nézem a sok hülyeséget,

melyek mind, akár az élet, hol halózunk tévesen,

hol a fájó közhelyeknek nincs se hossza, vége sem,

s unjuk egymást rémesen…”

Egyetlen női blogot : Myreille blogját elemzi Szigeti Éva a Jel –Kép 2007. 2. számában (p.55-77.),de ezen keresztül tanulmányában sokat elmond a naplóírás (de a levél sőt önéletírás) műfajáról is, jókat idéz bloggal foglalkozó társadalomtudósok megállapításaiból. Saját elemzésének sarokpontjai: én-kép, élet-kép, világ-kép, Milon Myreille-képe (azaz a”másik” képe a bloggerről).

„Bloggerek között elterjedt nézet, hogy a blog úgynevezett „nyomorsági mutató”, tehát az postol sokat, akinek nincs jobb dolga…”

„…mindenképpen megszólítva érezzük magunkat: következmények nélkül ismerhetünk meg valakit (noha saját szűrőjén át). Mégis : olyan, mintha napról napra levelünk érkezett volna egy kedves idegentől…”

„Az internetes napló tehát valójában félúton van a napló és a levelezés között…”

Vilém Flussert idézi:

„…a levelek ünnepi iratok, amelyeket szertartásosan várunk…”

Hát ezért vagyunk blogfüggők!

A tanulmányt bő (háromoldalas ) blog-, naplóbibliográfia zárja.

Végigolvastam egy szótárt. No, csak 180 oldalasat. Címe: Új szavak I. (Bp.: Tinta, 2007.). Szerzője, Minya Károly azt ígéri, a folytatás(ok) 3-4 évente követik, ahogy a nyugat-európai nyelvekben szokásos. Az 1250 új szó, amelyet közread, jórészt a rendszerváltás óta keletkezett . Pontos statisztikát is ad az előszóban szóalkotási módjukról (a legtöbb szóösszetétel útján keletkezett), eredetüket tekintve - szintén természetesen – az angol a legtöbb.

Az egyes szócikkekben közli a szó szófaját, létrejöttének módját, az átadó nyelvet, ha idegen a szó, és a stílusminősítést.

Igen elevenek a példamondatai, hiszen a Magyar Nemzeti Szövegtárból vette, de szerintem nagyon is tudatosan korunkat jellemző idézeteket választott.

Azért olvastam végig, mert kíváncsi voltam, a könyvtárral kapcsolatban vajon hány új szót találok benne. Az eredmény: kifejezetten könyvtári szó a fonotéka, félig könyvtári a teleház.  Természetesen sok a számítástechnikával, informatikával kapcsolatos is, de ezt nem számoltam.

Három példamondat könyvtári vonatkozású: az adatállományé (a szótár első szava), a fonotékáé és a mágneskártyáé.

(Feltűnően sok új sportág megnevezését összegyűjtötte a szerző.)

A kötet végén , az utótag szerinti szómutatóból kiderül, hogy ötnél több utótagot számlálnak az alábbi szavak: kártya: 11, ház: 10, adó, barát, technika, turizmus: 7, bank, csomag, rendszer : 6.

Ha az előtagok előfordulását nézzük, legtöbbször : 7-szer az adó- és az ön- szerepel előtagként, 6-szor a magán-, az internet-, a reklám- és a siker-.

„Korjellemzőek” ezek az adatok is?